Egy újabb Tronsmart terméket próbálhattunk ki, név szerint a kicsi, sportos Tronsmart Spunky Beat fülhallgatót.

A Spunky Beat azoknak ajánlott, akik nem szeretnének egy hosszabb szárral rendelkező fülhallgatót használni, ami az intenzív testmozgás miatt kimozdulhat a fülből. Ez a példány pont a fülkagyló belső részére ül fel, így sokkal biztosabban helyezkedik el a fülben.

A jól megszokott színvilágú Tronsmart csomagolásban összesen 3 pár gumiharangot kapunk, hogy mindenki megtalálhassa a számára megfelelő méretet. Nekem az előre felhelyezett középső méret vált be. A fülhallgatókat és a töltőbölcsőt tartó tálca alatt találjuk a leírást és egy USB Type-C kábelt. De ha úgy akarjuk, akár erre nem is lesz szükségünk, hogy feltöltsük a tokot.

Az ovális formájú töltőbölcső nem csak egy Type-C porttal rendelkezik, de az aljára ügyese felfűztek egy rövid USB végű kábelt. Így nem is kell hozzá elvigyünk semmilyen kiegészítőt, hiszen bármilyen USB portról feltölthetjük a tokot. Ha pedig már nincs szükség a töltőkábelre, akkor azt visszafűzhetjük a doboz alá. Egy kis akasztót is találunk rajta, bár arra még nem jöttem rá, hogy így mire tudnám használni, de akinek akasztgatni van kedve, az ezt a vágyát is kiélheti. A tok tetejét felnyitva felvillan a négy darab apró visszajelző fény, amely tájékoztat minket az akkumulátorának töltöttségéről. A fülhallgatókat egy apró mágnes tartja a helyén, így szinte becuppannak a helyükre, amint behelyezzük őket.

A Bluetooth kapcsolatnak köszönhetően villámgyorsan párosíthatjuk azt a telefonunkkal. Ha ezzel megvagyunk és kivesszük őket a tokból, nem kell semmit sem tennünk, automatikusan kapcsolódik a fülhallgató a telefonnal. Hasonlóképpen történik az is, ha visszatesszük őket a helyükre. Lekapcsolja a Bluetooth kapcsolatot és megkezdi a töltést.

A Tronsmart Spunky Beat fülesei egész kicsik és könnyűek, így nekem hosszabb használat után sem volt zavaró a használatuk. A gumiharangos kialakításnak köszönhetően kizárja a külső zajokat. A körülbelül 45 fokos szögben elforgatott hangvető mögött találjuk a töltést szolgáló érintkezőket, a külső oldalon pedig a mikrofon apró furatát, a bordázott érintésérzékeny gombot és a körülötte lévő visszajelző led sávot.

A Tronsmart Spunky Beat a Qualcomm chipjét használja, amivel így elérhető az aptX támogatás és az AAC, SBC kodek is. Ezen kívül cVc 8.0 zajcsökkentéssel is ellátták, ami a hívásoknál jöhet jól. A fülhallgatók IPX5 védettséget kaptak, így úszni azért ne menjünk velük, de a fröccsenő víznek ellenállnak.

Hiába csak egy érintésérzékeny gomb került a fülhallgató párosok oldalára, de ezzel az egy gombbal mindent elérhetünk. Egy érintésre megállíthatjuk vagy elindíthatjuk a zeneszámokat, dupla érintésre előhívható a hangasszisztens. Ha háromszor megérintjük őket, akkor oldaltól függően a hangerőt növelhetjük vagy csökkenthetjük. Ha pedig hosszan nyomva tartjuk őket, akkor a zeneszámok között is válthatunk.

Hihetetlen módon, de a Tronsmart a gyártói adatok szerint valahogy megoldotta, azt is, hogy 5 perc töltés alatt 1 óra zenehallgatási időre elegendő mennyiségű energiával lássa el a füleseket. Ha pedig teljesen feltöltjük őket, akár 7 órán keresztül is használhatjuk azokat. Ezzel a tulajdonságával pedig alaposan odapirít más gyártók termékeinek. Azt is fontos kiemelni, hogy iOS készülékek esetén nem sok eszköznél megoldott, hogy kijelezze a Bluetooth eszköz akkumulátorának kapacitását, de itt ezt is megoldották. Így a telefonunkon elérhető értesítési sávból (mint az Android rendszerű telefonoknál) megnézhetjük a Spunky Beat töltöttségét.

A Bluetooth 5.0 kapcsolatnak köszönhetően szinte egyáltalán nincs késleltetés, minden abban a pillanatban szólal meg a fülhallgatókon, amikor annak lennie kell. A hangját a középtartományra hangolták. Egyáltalán nem túlzók a mélyek, de szépen megjelennek, ahogyan a közepeket is megmutatja, kicsit a magas hangokat keveselltem, így nincs meg annyira az a részletgazdag „V” karakterisztika, de akinek ez hiányzik, az azonnal elővarázsolhat egy equalizert, hogy a saját igényéhez szabja a hangok megjelenését.

Nehéz leírni, hogy mégis milyenek a tapasztalatai valakinek egy fülhallgatóval, hiszen mindenkinek más tetszik, de a Tronsmart megint megmutatta, hogy van helye a piacon. Sajnos nincs külön érzékelő benne, mint a Xiaomi Mi 2 Air SE fülhallgatóban, hogy automatikusan megállítsa az épp játszott számot, ha kivesszük a fülünkből, de ezt leszámítva ajánlott vétel a Tronsmart Spunky Beat. A Tronsmart Spunky Beat drága lenne? Egyáltalán nem. A Geekbuying webáruház jó áron méri a terméket, hiszen a 24.99$-os árat egyáltalán nem mondhatjuk magasnak a maga 8000 forint alatti árcédulájával. A kuponnal most 10%-ot spórolhattok a végösszegből

A Tronsmart Spunky Beat fülhallgatót itt találod meg

Kedvezmény kód: T6MAX01

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!
Megosztás

Hozzászólás