A visszapillantó tükrünkre helyezhetjük fel a ThiEYE CarView3 okos visszapillantót, amihez 3 kamerát is kapunk. Az első az előttünk lévő utat figyeli, a belső az utastérben történteket, a hátsó kamera pedig a mögöttünk történő eseményeket rögzíti. A nagylátószögű kamera 170 fokos szögben képes rögzíteni előre és hátrafelé is.

A 10 colos IPS érintőkijelzőn megjeleníthetjük a kamerák által látott képet, ami tolatáskor nagy segítség lehet. Természetesen a kamera képét rögzíthetjük is, amihez a csomagban kapunk is egy 32GB kapacitással rendelkező memóriakártyát. Az első kamera 2.5K felbontásban, míg a hátsó 1080P felbontásban képes videót rögzíteni. G szenzorral is ellátták, így nagy irányváltoztatásnál, ha esetleg vészfékezés vagy baleset történne, a felvett videót automatikusan védett fájlként rögzíti. A GPS modulnak köszönhetően pedig a koordinátánkat és a sebességünket is rögzíti, hogy épp, merre jártunk.

Az alap verzió 83.99$-ba kerül, amelyhez nem jár GPS modul, de a kiegészítővel jobban megéri megvásárolni, hiszen így 91.99$-ba kerül a ThiEYE CarView3 okos visszapillantó, amit az EU Priority Line szállítással áfa és vámmentesen rendelhetünk meg.

A ThiEYE CarView3 okos visszapillantót itt találod meg

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!
Megosztás

Hozzászólás