A Samebike LO26 egy újabb fecske a városban élők és a városból szívesen kimozdulók számára, akik a nyüzsgő metropoliszból szívesen indulnak útra nagyobb távolságokra is, egy olyan elektromos kerékpárral, amit szinte mindenhol használhatnak.
A Samebike elég erősen képes volt meglovagolni az elektromos kerékpározás egyre népszerűbb hullámát, aminek újabb üdvöskéje a 21 sebességgel ellátott kerékpárjuk, ami egy akkumulátor csomagnak köszönhetően tisztán elektromos üzemmódban, akár 35-40 kilométert is megtehetünk vele.
Az első és hátsó kerék lengéscsillapítást is kapott, így egy rázósabb útszakaszon is simábban gurulhatunk keresztül. A fékezésben az első és hátsó tárcsafékek segítenek. Az elektromos motor maximálisan 350W teljesítményre képes, amivel az elérhető legnagyobb sebesség 30km/h lehet. Egy feltöltéssel maximálisan 35-40 kilométert tehetünk meg vele tisztán elektromos üzemmódban. Természetesen nem feltétlenül kell használnunk az elektromotor jótékony hatását, így normál üzemmódban is kerékpározhatunk. Azonban lehetőség van kombinált üzemmódra is, amikor mi sem fáradunk annyira, hiszen a tekerésbe besegít az elektromos motor, és így az elektromos hatótáv is kitolható, hiszen nem csak a motor hajtja meg a kerékpárt. Ezzel a móddal akár 45-60 kilométert is megtehetünk, hogy a kerékpározásba besegít az elektromos hajtás.
A Samebike LO26 elektromos kerékpárt első lámpával is ellátták, ami az akkumulátorból kapja a működéshez szükséges energiát. A kormányon egy apró fedélzeti komputert is kapunk, amivel kijelzi az akkumulátor kapacitását, a sebességünket, a megtett távolságot, stb. A kormányon a markolat felett a fékkarokat, a markolat alatt pedig az elektromos hajtáshoz szükséges gázkart találjuk. Így bármikor, akár csak pár másodpercre is beindíthatjuk az elektromos rásegítést, ha épp egy emelkedőre szeretnénk felhajtani.
Jó hír, hogy a kerékpár egy zárnak köszönhetően összecsukható, így kisebb helyen is elfér. akár az autó csomagtartójába is betehetjük. Az akkumulátorhoz ilyenkor férünk hozzá. Így nem kell az egész kerékpárnak a töltő mellett lennie.
Ez főleg akkor jöhet jól, ha munkába járásra használnánk a Samebike LO26 elektromos kerékpárt. Így csak le kell vennünk az akkumulátort, hogy azt a munkahelyünkön feltöltsük. A Samebike LO26 elektromos kerékpár európai raktárból (UK) rendelhető, így nem kell áfa, vám költséget fizetnünk és szerencsére a szállítás is ingyenes.
A kerékpár 899.99$-ba (265.000 forintba) kerül, amit itt találsz meg
További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.
Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg
Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!