Itt egy újabb hét és egy újabb heti szemezgető. Most is sok mindent hoztunk, mobiltelefont, szinte mindent feltöltő adaptert, olcsó okosórát és okoskarkötőt is.

BlitzWolf BW-PL2 mobiltelefon töltő

A BlitzWolf töltői ismerik a Qualcomm QC2.0, és a jelenlegi QC3.0 töltési módot, a HUAWEI féle FCP módot is. Ezen kívül kompatibilis az Apple készülékekkel is, nem hiába készítenek MFI (Made for iPhone) Lightning kábeleket is az almás termékekhez és ezen kívül ismeri a BC1.2 funkciót is. Tehát, aki azért nem vásárolt BlitzWolf töltőt, mert nem tudná róla tölteni az iPhone, iPad készülékét az megnyugodhat. Én is egy BlitzWolf töltővel és szintén a gyártó által készített Lightning kábellel töltöm az almás táblagépemet. Ezt hamarosan be is mutatjuk majd, hogy valóban működik.

A zöld színnel jelölt QC3.0 portja maximálisan 18W teljesítmény leadására képes. A két másik portja pedig egyenként maximum 5V/2.4A-t képes leadni. Az összes portját használva pedig maximum 5V/4A teljesítményt képes kipréselni magából.

BlitzWolf BW-PL2 30W QC3.0 3 Ports USB Charger – 11.99$

 

_____________________________________________________________

 

A legújabb Xiaomi Mi Band 5 okoskarkötő

Az újdonság az eddig megszokott külsőt viszi tovább. Megmaradt az elődnél látott AMOLED kijelző, ami a 4. generációnak nagyon jól állt, itt pedig kicsit megnövelték a megjelenítő méretét, most már 1.1 colon 126 x 294 pixelt kapunk.

A szilikon szíj is ismerős lehet, azonban a töltést átdolgozták és most már egy mágnesesen csatlakoztatható kábelt kapunk az okoskarkötő mellé. A gyártói adatok szerint a Mi Band 5 125mAh akkumulátor kapacitással rendelkezik, amellyel 7 napos üzemidőt vagy 14 napos készenléti időt hozhatunk ki belőle. A csupán 22 gramm tömegű Xiaomi Mi Band 5 már Global Version modell, azaz a leírás szerint 38 nyelvből választhatunk, azonban még nincs róla információ, hogy a magyar nyelv szerepel-e ezek között.

Az okoskarkötő már Bluetooth 5.0 kapcsolaton keresztül kommunikál a mobiltelefonunkkal. Természetesen megmaradt az alvásmonitorozás, lépésszámlálás, üzenet és hívásértesítés, zenevezérlés, a 11 sport mód és  a repertoárt kiegészítették egy „women’s health” móddal is. Megmaradt az 5ATM vízállóság, viszont NFC modult most sem kapunk. Az csak a kínai modellek kiváltsága, azonban ez fizetésre most sem alkalmas, csak digitális kulcsként működik. A Xiaomi Mi Band 5 okoskarkötő 41.99$-os, azaz 13.200 forintos áron előrendelhető a Banggood webáruházban, az EU Priority Line szállítás áfa és vámmentes.

A Xiaomi Mi Band 5 okoskarkötőt itt találod meg

 

_____________________________________________________________

 

Kospet MAGIC 2

A Kospet most nem egy Androidos, hanem egy zárt rendszerű okosórát mutatott be. A 29.99$-os termék egy 1.3 colos kijelzővel rendelkezik. A megjelenítője 360 x 360 pixeles felbontással rendelkezik, az órát IP67 védettséggel látták el, így akár fürödhetünk is benne.

Képes véroxigén, pulzus, lépésszámlálás és alvás monitorozására is. A Bluetooth kapcsolaton keresztül mobiltelefonunkkal is párosíthatjuk, így megkapjuk az értesítéseket és jelzést küld az üzenetekről, hívásokról is. A 200mAh kapacitású akkumulátora 5-7 napos használati időre elegendő. A Kospet MAGIC 2 29.99$-ba, azaz 9500 forintba kerül.

A Kospet MAGIC 2 órát itt találod meg

 

_____________________________________________________________

 

Elephone PX Pro mobiltelefon

 

A lekerekített oldalakkal ellátott telefon hátlapján egy 48 megapixeles fő kamera található, ami kapott egy LED villanót és egy másodlagos kamerát a mélységélességgel ellátott fotók készítéséhez.

A motorháztető alatt a MediaTek középkategóriás, Helio P70 processzora dolgozik. A 8 maggal rendelkező CPU maximálisan 2.1GHz-es tempóra képes, így az ismertet AnTuTu 8 benchmarkban 180.000 körüli pontszámra képes. A memória mérete 4GB, a belső tárhely pedig 128GB kapacitással rendelkezik. Lehetőség van microSD memóriakártya használatára is, egészen 256GB-os méretig.

Az Elephone PX Pro két SIM kártyát képes kezelni, és támogatja az idehaza is használt B20-as LTE sávot is. Felvértezték NFC-vel, természetesen van helymeghatározás, WIFI, Bluetooth 4.2 is. Az akkumulátora 3300mAh kapacitású, amit az USB Type-C porton keresztül tölthetünk fel, de támogatja a vezeték nélküli töltést is. Az Android 10 rendszer pedig magyar nyelvű felülettel érkezik, így minden adott hozzá, hogy idehaza is használjuk az új kedvencünket. Az új Elephone PX Pro tudásához képest alacsony árral indít, 149$-ba (~47.000 forintba) kerül, amit az EU Priority Line szállítással áfa és vámmentesen rendelhetünk meg.

Az Elephone PX Pro mobiltelefont itt találod meg

 

_____________________________________________________________

 

Orico 2.5 colos HDD/SSD keret

Szinte mindig szükség lehet rá, ha egy nagyméretű adattárolóra lenne szükségünk. Az Orico tokba 2.5 colos méretű, SATA csatlakozóval ellátott HDD és SSD meghajtókat tehetünk. Az USB porttal rendelkező keretbe a gyártói adatok szerint maximálisan 4TB méretű meghajtót helyezhetünk, az elméleti adatátviteli sebesség az USB 3.0 portnak köszönhetően 5Gbps lehet.

Az Orico tokja szerencsére nem kerül sokba, hiszen 6.99$-t azaz 2250 forintot kérnek érte

 

_____________________________________________________________

 

BlitzWolf BW-HL1Pro okosóra

Az almás gyártó termékére hajazó óra egy 1.54 colos IPS megjelenítővel rendelkezik, amelynek felbontása 240 x 240 pixel. Fém házat és szilikon pántot kapott, így súlyra is csak 55 grammot nyom. Az óra kezelése az érintőkijelzőn keresztül történik. A műanyaggal borított hátlapon találjuk az optikai pulzusmérő szenzort és a mágnesesen csatlakozó töltőkábelt, ami USB véggel rendelkezik, hogy akár egy mobiltelefon töltőről vagy egy számítógép USB portjáról is feltölthessük az órát.

A BlitzWolf BW-HL1 Pro okosórát különféle sport mód mérésével látták el, mint például a séta, futás, kerékpározás, úszás, tollaslabda, kosárlabda és futball. A beépített szenzoroknak köszönhetően monitorozza a mozgásunkat, számolja a megtett lépéseinket és az elégetett kalóriát és a pulzusunkat is méri. Android és iOS rendszerű telefonunkhoz pedig Bluetooth kapcsolaton keresztül csatlakozik.

Az óra Angol nyelvű menüvel rendelkezik és megjeleníti, ha hívásunk érkezett vagy üzenetet kaptunk. Az optikai pulzusmérő szenzor akár 24 órás figyeléssel is működhet, így alvás közben is mérést biztosít. Ezen kívül a mobiltelefonunkkal szinkronizálva az óra képes megjeleníteni az időjárási adatokat, ellátták ébresztővel, stopperrel, zenevezérlővel, alvásfigyelővel és képes figyelmeztetni, ha túl sokat ültünk egy helyben.Beépített 260mAh kapacitású akkumulátorát 2 óra alatt tölthetjük fel, ami 7-10 napos használati időre vagy 20 napos készenléti időre elegendő.

A BlitzWolf BW-HL1 Pro okosóra az előrendelői akcióban jelenleg 24.99$-ba, azaz 8.000 forintba kerül, áfa és vámhatár alatt, ami remek ár egy ilyen tudású óráért!

 

_____________________________________________________________

 

A legjobb áron kapható felsőkategóriás mobiltelefon – Xiaomi Poco F2 Pro

A jelenleg kapható legerősebb Qualcomm Snapdragon 865 processzort tudhatja magáénak a Xiaomi Poco F2 Pro. A 8 magos CPU 1×2.84GHz + 3×2.42GHz + 4×1.80GHz magokkal van szerelve és az előzetes adatok alapján az ismert AnTuTu benchmark alkalmazásban 539.00 körüli pontszámra képes az új csúcsragadozó. A jelenleg 469$-os áron kapható modell 6GB memória/128GB tárhely párossal érkezik. Természetesen itt is maximumon van a sebesség, így UFS3.1 chipeket kapunk, a memória pedig már LPDDR5.1 fajta. A telefon hűtéséért a LiquidCool Technology 2.0 rendszer felel.

A hátlapon a fő kamera már 64 megapixeles felbontással rendelkezik, amivel már a 8K videofelvétel is elérhető, ami mellé egy 13 megapixeles nagylátószögű kamerát, egy makro és egy mélységélességgel ellátott fotók készítésére alkalmas optikát is kapunk. A telefon már ismeri a legújabb WiFi 6 technológiát is. A hátlap alatt egy 4700mAh kapacitással rendelkező akkumulátor bújik meg, ami már a QC4.0 töltést is támogatja.

A legújabb Androidos csúcsmobil természetesen B20 támogatással és magyar nyelvű menüvel érkezik. A legolcsóbb zászlóshajó a legolcsóbb most a csúcstelefonok között, amiért 469$-t, azaz 147.000 forintot kérnek. A Banggood webáruháztól az EU Priority Line szállítással áfa és vámmentesen rendelhetjük meg.

A Xiaomi Poco F2 Pro-t itt találod meg

 

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

Megosztás

Hozzászólás