Tesztpadunkra érkezett a BlitzWolf BW-PCM1, amely a gyártó monitorcsaládjának legkisebb tagja. Nem az ára alapján esett rá a választásunk, hanem a kis mérete miatt, amelyet megfejeltek az alacsony energiafogyasztással, aminek köszönhetően a monitort még egy külső akkumulátorról is meghajthatjuk.

BlitzWolf BW-PCM1 FullHD monitor

A család népes tagjai között megtaláljuk a jelen tesztünk alanyát 11.6 colos mérettel. Ha nagyobb méretre vágynánk, akkor választhatjuk a 13.3 colos és 15.6 colos modellt is. Utóbbit már érintésérzékeny kijelzővel látták el, így táblagép szerű funkciókat láthatunk el vele. A felsőkategóriát a BW-PCM4 jelenti, ami a három kistestvér FullHD megjelenítőjével szemben már 4K felbontással rendelkezik.

Ennyire gazdagon telepakolt csomagot még soha nem kaptam a BlitzWolftól, pedig most összeszámolva már 22 terméket próbálhattam ki a gyártótól. Igazuk volt a termék leírásánál, az 5V/2A teljesítményt leadni képes adaptere mellé küldtek még egy átalakítót is, hogy idehaza is használni tudjuk. A kiegészítők sorát gazdagítja egy USB Type-C végű kábel, amin keresztül az energiát vihetjük át a monitornak. Egy miniHDMI -HDMI kábelt és tartókonzolt is kapunk, de ami a legnagyobb meglepetést okozta, az a mellékelt műbőr borítású tok, amit a beépített mágneseinek köszönhetően felhelyezhetünk a monitor hátuljára, a gumírozott belsőnek köszönhetően pedig vízszintesen meg is tartja a monitorunkat. A BlitzWolf BW-PCM1-hez még egy mini távirányítót is kapunk, amibe a pehelykönnyű súlya és apró mérete miatt azonnal beleszerettem. Elem nem jár hozzá, így a CR2032 típust nekünk kell majd beszereznünk.

 

 

 

 

A BlitzWolf igazán eltalálta a monitor külsejét, a szálcsiszolt alumínium borítás igazi minőségi érzetet kelt. A felső és oldalsó kávák vékonyak, cserébe az alsó rész kissé vastagra sikeredett, de ha már ilyen vékonyra szabták az oldaléleket valahol kellett hely az elektronikának is. A monitor 26.7 x 17.1 x 1 centiméteres méretekkel rendelkezik és 460 grammot nyom. Szemből nézve, jobb oldalon találjuk meg a „BlitzWolf” logót, mellette pedig a távirányító parancsait fogadó infra portot. Sztereó hangszóró párost kapunk, aminek furatait az oldalsó élek felső részein találjuk, így a HDMI bemeneten nem csak képet képes megjeleníteni, hanem megszólaltatja a hangokat is.

A baloldalán két mini HDMI portot kapunk, aminek köszönhetően két forrást is ráköthetünk. Alatta a Type-C port bújt meg, amin a működéséhez szükséges energiát adhatjuk oda neki és kapunk még egy 3.5 milliméteres fülhallgató csatlakozót is. Jobb oldalon 5 darab, egy kissé lötyögősre sikeredett gombot kapunk. Be/ki kapcsoló, hangerőszabályzó és a menüben való beállításhoz szükséges párosítást kapjuk.

A 11.6 colos megjelentő előnye a család többi tagjához képest (a kis méret mellett), hogy ez a példány beéri 5V/2A teljesítménnyel is, így akár egy power bankról is működik. Ezt a kis méretet és az alacsony energiafelhasználást kombinálva pedig tökéletes külső helyszíneken is. Videózásnál, fotózásnál, ahol akár control monitorként is használható a BlitzWolf BW-PCM. Bár nem kapott semmilyen IPX védettséget, de mobilitásának köszönhetően bárhol használatba vehető. Legyen az akár egy másodlagos monitor a laptopunk mellé az írósasztalon, hogy könnyebben menjen a munka vagy akár egy apró megjelenítő egy TV Box-hoz, de a HDMI bemenetnek köszönhetően még egy játékkonzolt is ráköthetünk. Még a munkahelyi esték sem lesznek unalmasak, könnyedén magunkkal vihetjük, ha csak egy monitorra lenne szükségünk az esti filmnézéshez.

A gyártói adatok szerint 72% NTSC színhűséggel rendelkezik, maximális fényereje 300cd/m2, képfrissítése 60Hz. A 11.6 colos IPS panel felbontása 1920×1080 pixel. A panelnek köszönhetően még oldalról sem torzulnak a színek. A beállítások között módosíthatjuk a színhőmérsékletet SRGB, 6500K és 9300K opciókkal. Mint minden monitor esetében állíthatjuk a fényerőt, kontrasztot, élességet, bekapcsolhatjuk a HDR módot és több lépésben állítható kékfény szűrővel is ellátták. Éles, színekkel teli, kontrasztos képet ad. Bár alapesetben minden szinte minimumra van állítva. A színprofil, a fényerő, a kontraszt is, de egy kis kalibrálás után összehasonlítottam a HP Omen laptopom kijelzőjével, ami a BlitzWolf monitorához képest siralmasan nézett ki. Fényerőben is túlszárnyalja a laptopomat. Míg a HP Omen-en maximálisra állítottam a fényerőt, a monitor ezt a szintet kb 70%-on volt képes hozni, ami nem rossz. Szerencsére a minimális fényerő tényleg minimális, így egy sötét szobában ülve sem lesz zavaró a fénye.

Az USB-s áramerősség mérőnek köszönhetően azt is megtudtam mérni, mekkora energiára van szüksége a működéshez. Minimumra állított fényerő mellett 5V/0.5A volt az áramfelvétel, maximális fényerősségre állítva és csutkára tekert hangerővel ez az érték 5.25V/1.25A-ra kúszott fel. Mivel az óriási kapacitásának és a maximálisan 9V/2A teljesítményre képes, 20000mAh kapacitású BlitzWolf power bank sokszor használatban van nálam, így erre kötöttem rá a monitort próbaképp. Mondanom sem kell, szó nélkül meghajtotta azt, így akár egy külső akkumulátorról is használhatjuk a BlitzWolf BW-PCM1 FullHD monitort. A BlitzWolf BW-PCM1 hangja nem fogja levinni a fejünket. A laptopom hangszórója sokkal jobban szól, pedig az mégis csak egy laptop, de azért filmezéshez játékhoz elegendő lesz, mert hiába nincs minőségi hangja, hangerőben nincs hiány.

A távirányítót a legszükségesebb gombokat kapjuk. Alapból tudjuk állítani a hangerőt és a fényerőt. A navigációs gomboknak köszönhetően így könnyebbé válik a monitor beállítása, mint a kijelzőn található gombokkal. 2-3 méter távolság felett már veszít az érzékenységéből, így jól kell célozni a monitor érékelőjére, hogy azonnal elvégezze a távirányítón kiadott parancsot, de ezt leszámítva nem volt gondom vele..

 

BlitzWolf BW-PCM1 vélemény

 

Modell BW-PCM1 BW-PCM2 BW-PCM3 BW-PCM4
Kijelző 11.6” IPS 13.3” IPS 15.6” érintésérzékeny IPS 15.6” IPS
Felbontás 1920 x 1080 FHD 1920 x 1080 FHD 1920 x 1080 FHD 3840 x 2160 UHD
Énrintésérzékelés Nem Nem Igen Nem
Színhűség 72% NTSC 72% NTSC 45% NTSC 100% Adobe
Frissítési frekvencia 24-60Hz 24-60Hz 24-60Hz 24-60Hz
Fényerő 300cd/㎡ 300cd/㎡ 300cd/㎡ 300cd/㎡
USB töltés Nem Igen Igen Igen
USB-C áramfelvétel DC 5V2A DC 5V3A DC 5V3A DC 5V3A
Bemenet Mini HDMI HDMI HDMI HDMI
HDR mód Igen Igen Igen Igen
3.5mm audio kimenet Igen Igen Igen Igen
Méret 267 x 171 x 10mm 195.7 x 304 x 9.7-4.1mm 355x 224 x 9.5-5mm 352 x 226 x 9.5-4.7mm
Súly 460g 560g 740g 750g

 

Mit tudott nyújtani a BlitzWolf BW-PCM1? A kötelezőket, amit csak elvárnánk egy külső monitortól. Nem profi grafikus monitornak szánta a gyártó, de plusz kijelzőként a monitor vagy a laptop mellé tökéletes. Főleg azoknak, akik sokat utaznak és a laptop mindig náluk van, amivel otthon is dolgoznak. Nekik könnyebbség lehet, hogy kiterjeszthetik a Windows asztal felületét, és míg az egyik kijelzőt egy táblázatot néznek, addig a másikon dolgozhatnak. Erre pedig kiváló a BlitzWolf BW-PCM1, de akinek nagyobb méretre lenne szüksége, azok választhatják a 13.3 vagy a 15.6 colos modellt is, akár 4K felbontással, nem fognak benne csalódni. Csehországi raktárból most olcsóbb, és áfa és vámmentesen rendelhető, a szállítás ingyenes!

A FullHD felbontású BlitzWolf BW-PCM1 109.99$-ba (35500 forintba) kerül

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

Megosztás

Hozzászólás