A gyártó kicsit reszelt a Hubsan Zino 2 drónon, hiszen volt rá ideje, hogy valami újat hozzon. Mindezt úgy, hogy az energiájukat nem egy komplett, teljesen új madár létrehozására szánták, hanem csak a meglévő technikát csiszolták és egészítették ki újakkal.

Mik az újdonságok? Átdolgozott kamera, kontroller, drón, akkumulátor. Tehát van itt egy-két apróság. Megmondom őszintén először fel sem tűnt, hogy ennyi újítás rejlik a Hubsan Zino 2-ben.

 

A korábbi 3000mAh kapacitású akkumulátort 3800mAh-ra növelték, amivel a gyári adatok szerint már 33 percet tölthetünk a levegőben. A kezdeti 1 kilométeres hatótáv immár 6 kilométerre nőtt. Persze papíron minden jól mutat, én nem bízok ebben a 6-os számban, de ha a zavaró interferencia miatt “csak” a felét tudja, akkor is már háromszoros a növekedés az elődhöz képest.

A Hubsan Zino 2 alján már egy optikai szenzor is helyet kapott, ami a leszállásban és repülés közben, a stabilitásban is segíti. A Sony gyártmányú szenzornak köszönhetően 100mbps bitráta is elérhető és rögzíthetünk 4K/60fps mellett is. Így 30fps-re exportálva, akár 2x-es lassítás is elérhető. Megmaradt a 3 tengelyes gimbal is és látja a GPS+GLONASS műholdakat is. Átdolgozták a kontrollert is, ami már egy számos információ megjelenítésére alkalmas kijelzőt is kapott, ami alá behelyezhetjük a mobiltelefonunkat is, hogy élőben követhessük a drón által látott képet.

A legújabb Hubsan Zino 2 rengeteg újdonságot kapott. A kontrollerrel és egy akkumulátorral megvásárolható szettért 399$-ba kerül, azaz 118.500 forintot kérnek érte. Akinek azonban megfelel az előd, ugyancsak 4K felbontásra képes Hubsan Zino, azok 239$-ért (71.000 forintért) vihetik haza az egy kontrollerrel és akkumulátorral szerelt gépet. A kosárba téve, az EU Priority Line szállítással áfa és vámmentesen rendelhetők meg a drónok.

Hubsan Zino 2 399$ (118.500 forint)

 

Hubsan Zino 239$ (71.000 forint)

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt
Megosztás

Hozzászólás