A mostani teszt egy kissé rendhagyó lesz, mert a teszteket több nap, esetenként több hét felhasználási tapasztalat előzi meg. Viszont tesztünk alanya a Gopro Hero 8 Black alig 2 hete elérhető kis hazánkban, ezért több hetes „együttélésről” most szó sincs, de több naposról igen. Viszont a téma várhatóan nagy érdeklődésre tartana számot. Ezért úgy gondoltuk, hogy a legfontosabb dolgokat vesszük górcső alá, jelesül a képminőséget és a felhasználhatóságot, hiszen szerintünk mindenkit ez érdekel.

Csapjunk is bele az extremitás modern feljegyzőjének kibontásába. Erről kitettünk már korábban egy kedvcsináló videót, ezért akit részletesen érdekel ennek a folyamata, annak erősen ajánlott a megtekintése.

GoPro Hero 8 Black kicsomagolás

Amit fontos megemlíteni, hogy az alapcsomagban, ami egyébként nagyon masszívan össze van rakva . Mindössze maga a Hero 8 Black, az akkumulátora és egy ragasztható rögzítő talp van. Ennek elsődleges oka, hogy most már maga a készülék is bírja 10m-ig a merülést mindenféle védőeszköz nélkül. A másodlagos oka, hogy minden mást kiegészítőként kell megvenni hozzá. Mi próbáltuk praktikusan végiggondolni, hogy mi lehet az a csomag, amit érdemes lenne megvenni, mondjuk egy nyaraláshoz. Ebben segítségünkre volt a Myactioncam értékesítő csapata. Így azokat az alkatrészeket vettük meg ami a kicsomagolós videón látható, tehát egy teljes tokot és egy handler-t is. Hogy miért pont ezeket arra kitérünk később.

Tehát a kicsomagolás után rögtön be is kapcsoltuk, ahogyan a videón is látható. Arra figyelni kell, hogy az első bekapcsoláskor legyen nálunk valamilyen mobil eszköz, amire telepíthető a GoPro saját alkalmazása, mert anélkül nem indul el. Az első bekapcsoláskor rögtön frissíti is magát a GoPro n-n található szoftver ezért internetre is szükség van. Ha sikeresen vettük ezt az első nem is annyira egyszerű akadályt, akkor a GoPro alkalmazásban a menük sokasága jelenik meg. Alapvetően logikusan van felépítve. Ha jobbról balra nézzük, van egy az app-ra vonatkozó beállítás menü, van egy ahol a mobileszközre töltött média tartalmak érhetők el. Van egy mystory fül ami kisfilmjeinket – „storykat” tárolja és végül a legfontosabb a kamerával összekapcsoló menüpont, amibe ha belépünk átvehetjük a kamera fölött távolról az irányítást. Illetve a kamerára vonatkozóan rengeteg beállítást végezhetünk el.

GoPro Hero 8 Black képek

Tehát az appból lehet igazán finom hangolni az eszközt. Amikor a kamerát irányítjuk az appból valós időben akkor ha „elfektetjük” a telefont akkor egész alakos képet is kaphatunk, így méretes képen tudunk komponálni. Érdemes megnézni a menükről készített képeket, mert tényleg szinte mindent be lehet állítani.

Visszatérve magához az eszközhöz. Ha sikeresen beindítottuk és minden kötelező telepítésen túl vagyunk, akkor szembesülünk a ténnyel, hogy ezen bizony összesen 2 gomb van. Alul az újdonságként kihajtható talpak (korábban ez csak a külső tokon volt) és az első kis monokrom státusz kijelző (ezen szemből is láthatjuk a beállításokat).

Az egyik a bekapcsoló gomb oldalt, ami a módválasztó gomb is egyben, ill. nem túl nagy meglepetésre a kikapcsoló gomb is. A másik a készülék tetején maga az expo gomb, amivel elindíthatjuk a felvételeket, ill. megállíthatjuk. Fényképezésnél természetesen erre történik az expozíció. Minden mást a parányi érintő kijelzőn tudunk elérni.

GoPro Hero 8 Black menü

Elsőre furcsa volt, de ha egyszer beállítunk rajta mindent, akkor utána egészen átgondolt. Nekünk nagyon tetszett, hogy profilokat lehet létrehozni külön a fotózásra és a videózásra is és ezek között nagyon gyorsan lehet váltani az érintő kijelzőnek hála.

Viszont ha tokban van a készülék, ami ugye nem viszi át az érintést…hááát akkor gondban vagyunk, mert ki kell hozzá venni. Ha a védő tokjában van a Hero 8 Black akkor csak módot tudunk váltani (fényképezés, videózás, time-leapse) és persze elindítani a felvételt. Ezt nem tartottuk túl jó megoldásnak, de simán együtt lehet élni vele. Itt érdemes szólni arról, hogy miért is vettük meg a külső házat? A helyzet az, hogy bár a kamera tényleg ellenáll alapból 10m-ig a víznek, de a hidegnek nem, ill. a lencséje eléggé ki van téve a karcolásoknak mivel az optikának csak minimális pereme van. Nem szerettünk volna fóliákkal vacakolni, ezért döntöttünk a keményebb burkolat mellett. Így viszont szívfájdalom nélkül a farzsebemben vittem mindenhová, mert még így is bőven zsebméretű.

A kiegészítőknél maradva nem említettem meg még a handlert. Ez egy szerintem nagyon jól fogható nyél, ami atom biztosan kapcsolódik a GoPro-hoz. Két funkciója van, egyrészt nagyon jól lehet tartani vele az eszközt, másrészt, ha esetleg vízben járunk és elejtjük a goprot a víz alatt, akkor az lesüllyed a kemény házzal együtt is. Viszont ha rajta van a handler, akkor az bójaként tartja fent a vízen. Aki erre legyint, annak lábjegyzetként elmondom, hogy az eddigi helyeken ahol vízbe merítettem hab testemet, a parton dolgozók napi átlag 3-5 kamerát szednek ki a vízből. A lelkiismeretes alkalmazottak természetesen a portára viszik, a kevésbé lelkesek pedig az eBay-re. Szóval a handler kötelező darab, ha vízbe mész.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az eddigi tapasztalatok alapján az akkuidő nagyjából 1-1,5 óra videó felvételre elég (függ a felvett videó típusától és a bitrátától). Ha viszont sokat nézzük vissza, amit felvettünk, vagy rögtön a telefonunkra továbbítjuk akkor az 1 óra a realitás. Ezért vettem még egy akkumulátort egy duplatöltővel. Akit a technikai részletek érdekelnek, azoknak itt van néhány csemege

Specifikációk: 
  • Videó: 4K/60, 2.7K/120, 1440p/120, 1080p/240
  • Fotó: 12 MP / egyszeri fotó / éjjeli fotó / LiveBurst / 30 fps sorozatkép / RAW
  • Time Lapse: TimeWarp videó / time lapse videó / time lapse fotó / night lapse videó / night lapse fotó
  • HiLight jelölés
  • automatikus fénycsökkentés
  • automatikus kép-elforgatás
  • strapabíró + 10 méterig vízálló
  • Protune – fotó, videó és TimeWarp módokban
  • 264 (AVC) + H.265 (HEVC) MP4 videó formátumok
  • GPS + mozgásérzékelő
  • arc-, mosoly-, pislogás és tájfelismerés
  • Wi-Fi és Bluetooth kapcsolat
  • automata feltöltés a felhőbe GoPro PLUS segítségével
  • 1220mAh teljesítményű akkumulátor
  • minden GoPro kiegészítővel és tartozékkal kompatibilis

Ami a felhasználás szempontjából fontos: Hypersmooth 2.0 – ez a legnagyobb újítás, a korábbi stabilitás még jobbá vált ez a verzió tényleg képes arra, hogy a kézben tartva élvezhető minőségű videót készítsünk séta közben is. A többsége a videó tartalmak feltöltőinek azzal „csal”, hogy magasabb képfrissítéssel veszi fel a videókat és a lassítás kisimítja a kéz rezgéseit. Itt erre nincs szükség, tényleg élvezhető a végeredmény. Timewarp 2.0 – ez a time lapse videóknál segít a stabilizálásban és besegít az időzítésbe is, ill. lehet a time lapse-ben gyorsítani és lassítani is utómunka nélkül. Fejlődtek a szoftveres képességek is, ami a jobb HDR képeken és videókon, jobb éjszakai módokon érhető tetten.

Aki élőben közvetítené a saját életveszélyes mutatványát azoknak jó hír, hogy 1080p-ben már erre is képes a készülék. Van benne hangvezérlés is, de ez az egyetlen funkció, amit nem állítottam be, mivel tokban hordom és az alapján, amit felvesz a külvilágból a vízhatlan légmentesen záró tokban csak üvöltöznék a kamerával, de nem értene semmit. Ki lehet tenni gyorsgombokat is saját ízlésünk szerint, de ne feledjük, hogy ezek mit sem érnek, ha a GoPro tokban van. Képes még nyers RAW fotókat is készíteni, így aki utólag szeretne finom hangolni a képein erre is lehetőség van.

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

 

Térjünk végre a lényegre! Nemsokkal a hétvégi kiruccanásunk előtt tudtam átvenni a Myactioncam boltjában a kis GoPro -t így semennyi időm nem maradt ismerkedni vele. A hétévégre fordulva nem sok jóval kecsegtetett az időjárás. Kivételesen minden időjós beletalált, végig alig volt fény és hol csak simán esett, hol pedig szakadt az eső. Ráadásnak a fénytelenséget tetéztük még azzal is, hogy lementünk a Baradla-barlangba ahol ténylegesen a zseblámpa fénye dominált. Jóhiszeműen abból indultam ki, hogy bár a neve GoPro, de nem profiknak szánják az eszközt, hanem normál halandóknak, akik előveszik, amikor már kemény eksön van és kitartják magunk elé. 

Ezt sugallja az a képesség is, hogy az expo gomb hosszan nyomására úgy éled fel a készülék, hogy rögtön vesz is meglepően gyorsan 2-3 mp alatt. Így én a barlangban megörökítettem mindent és magabiztos mosollyal az arcomon csúsztattam vissza a zsebembe a túra végén. A hátfalon bélyeg méretben nézve nem tűnt rossznak, így nyugtáztam, hogy minden oké. Amikor este áttöltöttem az SD kártyáról a képeket és a videókat, akkor az első képnél kicsit elgondolkodtam, mert nem volt jó. Aztán a többinél vegyes volt a felhozatal, voltak jobb és rosszabb képek is.

Tesztképek teljes méretben

Ezért azonnal behívtam mindet a Lightroomba és kiderült, hogy ahol csak lehetett ISO 1600 körüli értéken készültek a fényképek és a videók is. Ráadásnak automatán megpróbálja kiegyenlíteni a sötét részeket és nagyon nagy képzaj mellett szürkévé próbálja varázsolni. Ekkor alaposan átböngésztem a beállításokat és kiderült, hogy aránylag egyszerűen be lehet állítani a minimum és a maximum ISO értéket is. Értelemszerűen a minimumhoz nem nyúltam, viszont ISO 400 fölén nem igazán érdemes menni. Onnan már érezhetően romlik a képminőség és egy minőségibb mobillal simán jobb képet készítünk. A stabilizátor fénykép üzemmódban is nagyon jó, ezért az alacsony ISO érték mellett is gond nélkül ki tudjuk tartani a képet hosszú ideig, pláne időzítővel. Ezért szépen megcsináltam a saját profilokat és úgy már nem volt gond, megelégedéssel konstatáltam a végeredményt. A képek és a videók is jó minőségűek lettek.

Próba

Ezekből láthattok itt egy galériát, ill. egy rövid hangulatvideót, aminek a felében esik az eső. A cikk írásakor pont kisütött egy kicsit a nap, ezért gyorsan kirohantam és csináltam pár felvételt, hogy jó fényviszonyok között is legyen referencia anyag. Az eredeti tervem az volt, hogy ördögvillát mutató kőkemény szörfös arcokat veszek fel lassított felvételen. De sajnos egyik sem merészkedett ki 10 fokban, ezért kénytelen voltam félig léket kapott csónakokkal beérni. Amik lágyan ringatóztak a simogató sarkköri fuvallatokban. Azért becsületből így is vízbe dugtam a szettet, de az élővilág itt Budapestnél sajnos eléggé redukált. A képek nekem a GoPro színekkel egy kicsit túl szaturáltak voltak, ezért flat profilt állítottam be, ami még szembe napfénynél sem eredményezett túl sötét feketét, vagy túl világos felhőzetet.

Tesztvideó

Általánosságban szerintem a flat színprofillal és az alacsony ISO értékkel jobb minőségű képet/videót lehet csinálni, mint a legtöbb mobiltelefonnal. Persze itt biztosan lesz aki kikéri magának, hogy az ő félmilliós almacsutkás készüléke jobbat tud (bizonyos körülmények között). De annak azért a figyelmébe ajánlanám, hogy a GoPro-n 4K 60 fps-nél, vagy 1080p 240 fps folyamatos videófelvételnél sem lehet tojást sütni a hátlapon, ill. a burkolatban vidáman elvan egész nap a szabadban síeléskor is. Nagyon stabilan működik és közben nagyon stabilan ellenáll a külső környezetnek is.

A gyakorlati tapasztalat az eddigiek alapján az, hogy ha az ember egyszer rászánja az időt és tényleg pro, mert érti mit és miért állított be, akkor utána nagyon jó anyagokat lehet vele készíteni. Nem esett korábban szó róla de a GoPro 3 féle látószöget kínál. Egy alacsony torzításút, egy nagylátószöget és egy extra nagy látószöget. Ez tényleg előrelépést jelent, az alacsony torzításnak jó hasznát vesszük, ha embereket is fel akarunk venni, aki a képen lesz biztosan örülni fog ennek.

A fentiek után értelmet is nyer, hogy miért ősszel dobják piacra az új GoPro-kat, mert így nyárra meglesznek a jó beállítások. Az ár érték arány szerintünk egybehangzóan rendben van. A GoPro Hero 8 Black a Myactioncam-nél 149.900, a handler 9.900 és a Gopro Super Suit (kemény ház) 20.900 Ft. Ez így együtt egy nagyon masszív kiszerelés és remélhetőleg évekig jó szolgálatot fog tenni. Arról nem is beszélve, hogy mi is keményebb sorsot szánunk neki, amiről ha szeretnétek, csinálhatunk Nektek videót.

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!
Megosztás

Hozzászólás