Az olcsó és Xiaomi Haylou GT1 után máris itt van a Haylou GT2, ami szinte teljesen különbözik a kistestvértől. Változott a megjelenés, más a vezérlés és a töltőbölcső is teljesen új designt kapott.
Igaz, nemrég mutatták be az első generáció ráncfelvarrott változatát, a GT1 Pro-t. Ez megjelenésben és hangzásban nem különbözik a GT1-től, csupán a töltőbölcső akkumulátorát növelték meg és ellátták apró visszajelző ledekkel is.
A GT2 azonban egy teljesen új irányt vett. Most is apró mágnesek tartják helyükön a fölhallgatókat, amire szükségünk is lesz majd, hiszen a tárolódoboz nem kapott külön fedelet. Még a töltőbölcsőnél maradva, újdonság, hogy a tok aljáról kiemelhető USB végű csatlakozót találunk, így szinte bárhonnan felötlhetjük a fülhallgatók tarolására szolgáló akkumulátoros tartót.
A beépített akkumulátor 380mAh kapacitással rendelkezik, amivel több, mint négyszer tölthetjük fel a fülhallgatókat, amik egy feltöltéssel 4 órán keresztül használhatóak. Természetesen mikrofonnal is ellátták mind a két oldalt, így a telefonhívásainkat is lebonyolíthatjuk vele. A vezérlést most nem érintésérzékeny felülettel oldották meg, mint a GT1 esetében, hanem egy fizikai gombot kapunk.
Kedvezmény kód: BGGT2DE
Kedvezmény kód: BGGT1ZM
További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.
Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg
Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!




