blitzwolf_bw-p11_header.jpg

A mobiltelefonos kiegészítőkről híres BlitzWolf két új power bankot is piacra dobott, hogy az eddig ismert 10.000mAh kapacitású modellje mellett legyen választásunk egy kisebb és egy nagyobb mérettel rendelkező terméket is beszerezni.

  blitzwolf_bw-p7_2.jpg

A BlitzWolf® BW-P7 kapacitása sokaknak kevésnek tűnhet, hiszen 5.000mAh méretű akkumulátort kapott. 13.7 x 6.9 x 0.965 centiméteres méretekkel rendelkezik. A hófehér power bankot két USB kimenettel látták el, így egyszerre akár két eszközt is tölthetünk róla. MicroUSB porton keresztül tölthetjük fel, amihez a gyártó mellékel egy rövid, 30 centiméter hosszúságú kábelt is.

A külső akkumulátor háza karcálló borítást kapott. A BlitzWolf töltőiből ismert túláram, túltöltés, rövidzárlat és magas hőmérséklet elleni védelemmel is ellátták. Ezáltal a rákötött mobiltelefonunkat is biztonságban tudhatjuk. Maximálisan 5V/2.4A leadásra képes, ám ha egyszerre két eszközt kötnénk rá, akkor meg kell elégednünk a kétszer 5/1.2A teljesítménnyel.

blitzwolf_bw-p7_1.jpg

Az 5.000mAh kapacitású modell nem a legnagyobb akku kapacitással szerelt példány, de cserébe nem kérnek érte sokat.

Azért, hogy legyen a táskánkban egy tartalék, amivel a telefont és a táblagépet feltöltsük, a 9.99$-os (3.050 forintos) ár nem rossz érte.

___________________________________________________

A középmezőnyben a régi ismerős, QC3.0 gyorstöltésre képes BlitzWolf BW-P9

blitzwolf_bw-p9_2.jpg

A 10.000mah kapacitással rendelkező power bank-ot is ellátták túláram, rövidzárlat és túltöltés elleni védelemmel. Ellátták USB, MicroUSB és USB Type-C csatlakozóval is. Ennek köszönhetően microUSB és Type-C porton keresztül is feltölthetjük azt.

blitzwolf_bw-p9_1.jpg

A 13.9 x 1.55 x 7 centiméteres mérettel rendelkező BW-P9 200 grammot nyom. Nem csak QC3.0 gyorstöltést támogat, de őt is gyorsabban tölthetjük fel, akár 5V/2A, 9V/2A vagy 12V/1.5A teljesítménnyel.  A kimenete pedig 5V/3A, 9V/2A vagy 12V/1.5A áramerősséget is támogat. Ezáltal maximálisan 18W teljesítménnyel tölthetjük fel a mobiltelefonunkat vagy táblagépünket.

A BlitzWolf BW-P9 a kedvezmény kóddal 13.99$-ba (4.250 forintba) kerül

Kedvezmény kód: bgfIn1701

___________________________________________________

A második újdonság! 20.000mAh kapacitással, QC3.0 gyorstöltéssel a legújabb BlitzWolf BW-P11

blitzwolf_bw-p11_3.jpg

Nem csak tudásában, de megjelenésében is különleges a BW-P11, ami már 20.000mAh kapacitással és 18W-ot is támogató, QC3.0 gyorstöltéssel is rendelkezik. Ezzel pedig olyan sebességgel tölthetjük fel a gyorstöltést támogató mobiltelefonunkat, mintha azt a fali töltőre kötöttük volna rá.

Megjelenésében is különleges a BW-P11, ami a tetején egy párnázott műanyag borítást kapott. Ez akkor jön jól, ha nem szeretnénk az asztalon tárolni a telefonunkat, nehogy összekarcoljuk azt. És a táskánkban töltve sem kell attól tartanunk, hogy a power bank kárt okozna benne, a puha külső felületnek köszönhetően.

blitzwolf_bw-p11.jpg

Mind a három USB szabványú porttal is ellátták, így oldalt egy microUSB portot találunk a power bank feltöltéséhez, de elöl megtaláljuk az USB Type-C portot is, amit bemenetként és kimenetként is egyaránt használhatunk. Így a telefon töltőnkkel és a Type-C kábelünkkel is feltölthetjük azt. A front részen még két szabványos USB csatlakozót is találunk, így a Type-C porttal együtt három kimenettel rendelkezik.

blitzwolf_bw-p11_2.jpg

Ezt a külső akkumulátort is elláttak túltöltés elleni, túláram és túlzott merülés elleni védelemmel is. Így a power bank lekapcsol, hogy ne károsodjanak a cellái a túlzott merüléstől. 14.3 x 7.1 x 3 centiméteres mérettel rendelkezik, amihez 390 grammos súly társul. USB portjai a következő áramerősséget képesek leadni:

USB A1(QC): 5V-3A, 9V-2A, 12V-1.5A

USB A2: 5V-3A

TYPE-C: 5V-3A, 9V-2A, 12V-1.5A

Támogatja a QC3.0 gyorstöltési szabványt is, amivel maximálisan 18W is kicsikarható a power bankból. Az előrendelői akcióban egész jó áron kapható, hiszen 19.99$-ba (6.100 forintba) kerül a BlitzWolf BW-P11 power bank.

 

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

Megosztás

Hozzászólás