android_go.jpg

Ritka, mint a fehér holló. Akár ezzel is kezdhetnénk az Android Go rendszerrel ellátott mobiltelefonok listájának a felsorlásását is. De azért vannak nagy nevek is, akik belekóstoltak ebbe a szegmensbe is, mint például a HUAWEI Y3 2018, a Nokia 1 vagy éppen a nemrég bemutatott Xiaomi Redmi Go.

Viszont a kezdetben jól kitalált alacsony ár és a kissé harmatos hardver mellett azért bőven vannak ellenérvek is. Például az, hogy hiába próbáltak rámenni a gyártók ezekre az olcsón árusítható készülékekre, ha mire a vásárlóhoz elérnek ezek a termékek, erősen elgondolkodhatunk azon, hogy „hiszen ennek olcsónak kellene lennie”. Igen, mert valahogy nem az történt, amire sokan számítottunk, hogy majd a 10-15.000 forintos mobiltelefonok vadászterepe lesz ez. Sokkal inkább a 90-100$-os ár, azaz a 25-30.000 forintos kategóriát szállták meg, ahol ugyanekkora összegért erősebb hardverrel ellátott mobiltelefonok is szép számmal akadnak.

Mit tartogat akár saját házon belül a hardveresen erősebb modell? Akár egy Xiaomi Redmi 6A mobiltelefont, de mondhatnánk akár az Android 9 rendszert futtató DOOGEE Y8 mobiltelefont is. Tehát van miből válogatni! Nézzük mit is lehet kapni egy Android Go mobiltelefon áráért?

Xiaomi Redmi 6A

e5cb403d-df4a-4141-baf0-6bf903867ee3_cr0_0_1464_600_pt0_sx1464_png.jpg

A Redmi 6A a gyártó belépőszintű készüléke. Az „A” jelzésű modellek mindig is az alacsony árukról voltak híresek.

A telefon külsőre nagyon hasonlít a Redmi 5 szériára. Itt is 18:9 kijelző arányt kapunk, az 1440 x 720 pixel felbontású IPS kijelző 5,45 colos. A készülék mérete 19.60 x 6.80 x 4.60 centiméter, súlya pedig 145 gramm.  A Redmi 6A legnagyobb újdonsága a MediaTek MTK6762M processzor, azaz a Helio széria új tagja, a Helio A22. A gyártónál a „P” a középkategória, az „X” pedig a felsőkategóriás processzorait takarja, így máris sejthetjük, hogy nem egy új csúcsprocesszorral állt elő a kínai gyártó. A Helio A22 négy magos processzor, ami maximálisan 2.0GHz-re képes, és ami már 12nm-es csíkszélességgel készül. Ezzel nem csak kisebb fizikai mérettel rendelkezik a processzor, de energiafelhasználása és az általa termelt hő is alacsonyabb a kisebb csíkszélesség miatt, mint korábbi társainak.

1532169547256144.jpg

Nem mehetünk el szó nélkül a memória méret mellett, hiszen míg az Android Go modellek 1GB memóriával rendelkeznek, addig a belépőszintű készülékként aposztrofált Redmi 6A 2GB memóriát kapott, a belső tárhelye pedig 16GB-os, amit természetesen microSD kártyával 256GB-ig bővíthetünk, hogy legyen helye a képeinknek, videóinknak.

1532169548140218.jpg

Az 5,45 colos kijelző feletti előlapi kamera 5 megapixel felbontású és a Xiaomi ellátta arcfelmerő funkcióval, így nem csak a hátlapi ujjlenyomat olvasóval védhetjük az adatainkat, hanem lehetőségünk van arcazonosításra is. A hátlapra szerelt kamera 13 megapixel felbontású, f/2.2-es rekeszértékkel, PDAF autofókusszal és LED villanóval karöltve. Videókat maximálisan FullHD felbontásban rögzíthetünk 30fps mellett. Ha például a Redmi Go vagy a Redmi 6A között kellene választanom, egyértelmű, hogy az utóbbi mellett döntenék! A Xiaomi Redmi 6A 99.99$-ba kerül, ami a Netherlands Registered(PDM) szállítás áfa és vámmentesen rendelhető meg!

A Xiaomi Redmi 6A mobiltelefont itt találod meg

 ______________________________________________

Doogee Y8

A DOOGEE Y8 erényei között tarthatjuk számon a csepp alakú noccsot. A termékfotókkal ellentétben azért vastagabba káva, mint a jól kinéző fotókon, de a notch az notch. A pozitív tulajdonságai között tarthatjuk számon a 3GB rendszermemóriát és a legújabb Android 9 rendszert, mindezt a már említett kedvezményes 69.99$-os áron.

9f69fa51-a196-48df-9ec2-d59433281127.jpg

A DOOGEE Y8 modellben a MediaTek MTK6739-re esett a mérnökök választása, ami négy magos felépítésével 1.5GHz-es órajelen üzemel. Mellé raktak 3GB memóriát, ami egyáltalán nem általános ebben a kategóriában, de ezzel már egyáltalán nem lesznek RAM béli gondjaink. Tárhelyből 16GB-ot kapott, amit akár a microSD bővítésének köszönhetően megtoldhatunk még 128GB-tal a videók, fényképek tárolásához.

00b9248d-339c-40ea-977b-9a37768640d9.jpg

A 6.1 colos 19:9 képarányú megjelenítő 1280 x 600 pixel felbontással rendelkezik, fényereje 400 nit. Az előlapra egy 5 megapixeles f/2.2 rekesztértékű kamera, a hátlapra pedig egy 8+5 megapixeles páros került, szintén f/2.2 értékkel. A hátlapon találjuk meg az ujjlenyomat olvasót, 150 grammos készülékben 3400mAh kapacitású akkumulátor kapott helyet, amihez EU szabványú töltőfejet mellékelnek.

028c4de5-05ab-488d-a321-cf2ddd2dc7fa.jpg

WiFi, Bluetooth 4.0, GPS sem maradhatott ki, ahogyan a dual SIM foglalat sem, ami támogatja az itthon is használt 800MHz-es LTE-t is. Így itthon sem lesz gond a nagy sávszélességű internet elérése és vidéken is megfelelő lesz a lefedettség. A DOOGEE Y8 most az előrendelői akcióban 89.99$, amit az EU Priority Line szállítással áfa és vámmentesen rendelhetünk meg.

A DOOGEE Y8 mobiltelefont itt találod meg

_____________________________________________

UMIDIGI A3

 1539825792368579.jpg

Nem hoz hihetetlen sebességet, több gigabájtnyi memóriát és óriási tárhelyet. Ez a mobiltelefon arra való, hogy használjuk. Szerencsére nem kell kompromisszumot kötni egy régi operációs rendszer vagy a kevés memória miatt.

1539825792613522.jpg

Az UMIDIGI A3 2GB memóriával rendelkezik, ami szinte már a minimumnak számít a belépő kategóriában. A belső tárhelye 16GB és természetesen használhatunk microSD kártyát is a bővítéshez. Processzorból a MediaTek MTK6739-re esett a mérnökök választása, mi négy magon és 1.5GHz-es órajelen üzemel. Ez a CPU hajtja meg az 5.5 colos kijelző 1440 x 720 pixelét.

1539825860610150.jpg

Hiába az alacsony ár, az UMIDIGI az előlapra egy 8 megapixeles kamerát rakott, a hátlapon pedig egy dual kamerás 12+5 megapixeles páros teljesít szolgálatot. Az alacsony ár ellenére semmit sem spóroltak ki a telefonból. A hátlapra még egy ujjlenyomat olvasó szenzor is került. A telefon két SIM-et képes kezelni és természetesen támogatja az itthon is elérhető 4G-t, azaz a 800MHz-es B20-as hálózatot. A rendszere, ahogyan már korábban említettük az Android 8.1. A hátlap alatt pedig egy 3300mAh kapacitású akkumulátor kapott helyet. A Netherlands Registered(PDM) szállítás áfa és vámmentesen rendelhető meg a készülék!

A UMIDIGI A3 83.99$-ba kerül

_______________________________________________

_1_eredmeny82018_08_19_16-19-50_1_1.jpg

A Vernee a MediaTek MT6739WA processzora mellett tette le a voksát. A tavalyi fejlesztésű CPU-t a MediaTek direkt az alacsony árú 18:9-es kijelzővel szerelt telefonokhoz készítette el. A 28nm-es gyártástechnológiával készített processzor négy magot tartalmaz, amik maximálisan 1.3GHz-re képesek, mellé társul a Cortex-A53 PowerVR GE8100 GPU.

veerrrrtt-1.jpg

A telefon 3GB memóriát kapott, míg belső tárhelye 16GB-os lett, amit egy 32 gigabájt méretű microSD kártyával bővíthetünk ki. Természetesen itt is két SIM kártyát használhatunk, és amiért külön jó választás a készülék az alacsony ára mellett, hogy támogatja a hazai B20-as 4G hálózatot is.

_1_eredmeny62018_08_19_16-19-08.jpg

A hátlapon ujjlenyomat olvasó, 13+2 megapixeles hátlapi kamera található LED villanóval. A ház alatt egy, az alsókategóriához képest nagy, 4080mAh kapacitású akkumulátor kapott helyet, amit microUSB porton láthatunk el energiával. Természetesen megmaradt a fülhallgató csatlakozó, és ami külön nagy pozitívum egy ilyen alacsony árú készüléknél, hogy az új Android 8.1-es rendszer fut rajta.

99.99$-ért rendelhető elő, így amíg az akció tart, addig különösen jó vétel egy olcsó fő vagy másodtelefonnak, esetleg a nagyszülőknek vagy az iskolába készülő gyerekeknek. Ha áfa és vámmentesen szeretnéd megrendelni a telefont, akkor válaszd az European Direct Mail szállítást

A Vernee T3 Pro mobiltelefont itt találod

 

Ezek a mobiltelefonok remek alternatívái az Android Go érának. Ha tetszett a cikk kövess minket Facebook-on is, hogy mindig elsőkézből értesülhess a hírekről és akciókról!

Megosztás

Hozzászólás