Az Alfawise D751 az új infra szenzorral ellátott Alfawise robotporszívó, amely segíti a tájékozódásban. A porszívó hátuljára még egy víztartályt is felhelyezhetünk, amit megtölthetünk olyan mosószeres vízzel, mint amit egy normál felmosásnál is használnánk.
Az olcsó termékeiről ismert Alfawise a D751 robotporszívóval egy új, a megfizethető árú kategóriát célozza meg. Vannak a piacon 300 és 500$ körüli terméket is, az új Alfawise D751 ezzel szemben 189$-ba kerül, azaz átszámolva körülbelül 53.000 forintba.
A porszívó két oldalsó forgókefét kapott, hogy a fal melletti piszkot is összegyűjtse és a szívónyílása felé seperje. Giroszkóppal és az elején található infravörös szenzorral is ellátták, amely segíti a tájékozódásban. Így nem megy neki teljes sebességgel a tárgyaknak, hanem lelassít előttük, majd olyan közel megy hozzá, amennyire csak tud. Ebben az előlapot körbe ölelő ütköző segíti, amivel hozzáér az útjába akadt tárgynak majd elfordulva, folytatja az útját. Az alsó részét is ellátták szenzorokkal, amely abban segít, hogy ha az emeleti szobákat takarítjuk, akkor például a lépcsőhöz érve megáll a távolságmérő szenzornak köszönhetően.
800Pa szívóerővel rendelkezik és négy takarítási móddal látták el. A porgyűjtő tartálya 500ml kapacitású, ami az átlagnál nagyobb. Szerencsére úgy alakították ki, hogy a portartályt és a víztartályt is használhatjuk egyszerre. Így amíg elöl porszívózik, addig a hátsó víztartállyal és a felmosó moppal feltörli a padlót.
A csomagban távirányítót is mellékelnek, amikkel könnyedén irányíthatjuk manuálisan is a robotporszívót vagy beállíthatunk neki időzítést is. Így akár beprogramozhatjuk, hogy a délelőtti órákban automatikusan induljon el és ha végzett álljon vissza a töltődokkolóra. Ebben segíti az automatikus dokkolási funkció, amellyel a takarítás végeztével vagy 20%-os töltöttségnél visszaáll, hogy feltöltse magát, hogy utána onnan folytassa a takarítást, ahol abbahagyta. Az Alfawise D571 robotporszívó 189.99$$-ba kerül, ami EU csatlakozóval érkezik és ha a kosárba raktuk a terméket, akkor a EU Priority Line szállítási móddal áfa és vámmentesen rendelhetjük meg. A gyártó saját maga ellenfele, így az Alfawise V8S csak 139.99$-ba kerül, amit felmosási funkcióval ugyannem láttak el, ellenben alsó forgó kefét kapott a szőnyegek tisztán tartásához. Így akinek utóbbi fontosabb, azoknak csábító lehet ez a funkció és az alacsonyabb ár!
Az Alfawise D751 robotporszívót itt találod meg
Tetszett a cikk? Nyomj egy Like-ot!
Oszd meg az ismerőseiddel is, hogy ők is tudjanak a hírről!Csatlakozz a Facebook követőink táborába!