Bár még csak a tél végénél tartunk, most van talán a legmegfelelőbb alkalom egy elektromos kerékpár beszerzésére.

A kissé fura nevű Ziyoujiguang T18 egy könnyű, de mégis szilárd alumínium ötvözetből készült elektromos kerékpár, amely akár 120 kilogrammig terhelhető. Az elektromos motor 250 wattos, és akár 25 km / h sebességre képes, amivel 25-30 kilométert tudunk megtenni.

e-bike_6.jpg

Ami jó a Ziyoujiguang T18-ban, hogy nem csak elektromos üzemmódban, hanem normál kerékpárként használjuk. Így párunk sem mondhatja azt, hogy csak nyugodtan suhanunk az utakon, hanem lehetőség van normál kerékpárként is használni. Emellett pedig használhatjuk az elektromos hajtást kiegészítő funkcióként a tekerés mellett. Így nem fogunk majd olyan könnyen elfáradni, ha egy hosszú emelkedőn kell feltekernünk. Ha ebbe a módban használjuk, akkor 45-50 kilométer megtételére elegendő az akkukapacitás.

e-bike_3.jpg

e-bike_1.jpg

Ha már akkumulátorról van szó, a T18-ban egy 6AH kapacitású akkumulátor kapott helyet, amit 3-4 óra alatt teljesen feltölthetünk a mellékelt töltővel! A kerékpárt elöl és hátul is tárcsafékkel látták el, kerekei 15.7 colosak.  A lengéscsillapítás is szinte már alapkövetelmény és a kerékpár még és IP54 tanúsítvánnyal is rendelkezik. Elöl, hátul sárvédő, az ülésmagasság állítható. Leengedve és a kormányt lehajtva, akár az autó csomagtartójába is berakhatjuk. Nem lesz gondunk a világításra sem, hiszen hátulra és előre is kapott egy-egy lámpát, hogy éjszaka is jól lássanak minket a sötétben.

e-bike.jpg

e-bike_8.jpg

A legjobb dolgot még nem mondtuk. Szerencsére elérhető a termék európai raktárból, így jóval gyorsabban érkezik meg hozzánk és nem kell külön plusz adókat fizetnünk rá. Így a Ziyoujiguang T18 459.99$-ba kerül, azaz 128.000 forintba a németországi raktárból!

Az elektromos kerékpárt itt találod meg

Tetszett a cikk? Nyomj egy Like-ot!
Oszd meg az ismerőseiddel is, hogy ők is tudjanak a hírről!

Csatlakozz a Facebook követőink táborába!

Megosztás

Hozzászólás