Nem csak kijelzőbe épített ujjlenyomat olvasóval domborít az S10, hanem a MediaTek processzorával. Ugyanis végre elfelejtették a koros Helio P2X szériát és a Helio P60 processzort pakolták bele a telefonba, ami már felveszi a versenyt a Qualcomm középkategóriába pozícionált processzoraival is.

A Leagoo valószínű, hogy sokaknak nem cseng ismeretlenül. A Tottenham Hotspur labdarúgóklub hivatalos támogatója már egy ideje jelen van a mobiltelefonos piacon. Bő egy évvel ezelőtt nálunk is járt teszten egy KIICA MIX példány. Ugyan azt a forgatókönyvet követik, mint akkor, azaz nem a felsőkategóriát célozzák meg. Elvannak a belépőszint és a középkategória között. A Leagoo most megpróbál kitűnni a tömegből, amit szép csendben tesz. A VIVO Nex és OnePlus 6T után a Leagoo S10 az, ami a kijelzőbe integrált ujjlenyomat olvasóval érkezik.

leagoo_s10_4.jpg

A Leagoo S10-et a Huawei féle twilight színvilága ihlette. A 205 grammos mobiltelefon 6.21 colos 19:9 képarányú, noccsos kijelzője FHD+, azaz 2248 x 1080 pixeles felbontással büszkélkedhet. Nagyon jó hír, hogy nem IPS, hanem AMOLED technológiát használ. A mobiltelefon meghajtásáért, a már említett Helio P60 processzor felel, ami 8 magos 4 Cortex A73 2.0GHz és négy Cortex A53 2.0GHz magot tartalmaz. Ez a processzor az AnTuTu bechmarkjában 135-140.000 pontot ér el, ami nagyon jó eredmény, igazi kis középkategóriás. A grafikus feladatokért az ARM G72 MP3 felel, a fedélzeten pedig az Android 8.1 rendszer fut.

Nem spóroltak a memória mennyiségén, 6GB-ot kapunk, míg a belső tárhely mérete 128GB. Ha ez nem lenne elég, használatunk még egy 128GB méretű microSD kártyát is a fájljainknak. Természetesen fel lett készítve az európai hálózatokra is, így a 4G-t is támogatja, azaz a B20-as 800MHz hálózatot is kezeli. Két nanoSIM kártyát használhatunk vagy egy SIM kártya mellett egy microSD kártya lehet a foglalatban.

leagoo_s10_7.jpg

Az előlapra egy 13 megapixeles f/2.4 rekeszértékű kamera került, míg a hátlapon egy 20MP + 5MP felbontású f/2.0 rekeszértékű kamera kapott helyet, amit megtámogattak kéttónusú LED villanóval is. Támogatja az a/b/g/n WiFi-t, azaz a 2.4 és 5GHz-es vezeték nélküli hálózatokat is kezeli. Az USB Type-C 2.0 portján keresztül támogatja a gyorstöltést, amihez mellékelnek egy EU szabványú 9V/2A teljesítményű töltőfejet is. Emellett pedig lehetőség van a vezeték nélküli töltés használatára is, amivel így maximálisan 10W teljesítménnyel tölthető a mobiltelefon.

leagoo_s10_2.jpg

leagoo_s10_3.jpg

A legfontosabb újítás, hogy a hátlapon nem találunk ujjlenyomat olvasót, hiszen ezt a kijelzőbe integrálták. Így a Leagoo S10 lehet az első olyan mobiltelefon, ami a megfizethető kategóriába hozza el ezt az újdonságot. A videón látható működés közben is.

leagoo_s10_6.jpg

leagoo_s10.jpg

A Leagoo S10 mobiltelefon 269.99$-ért az EU Priority Line szállítással előrendelhető, hogy egy igazi középkategóriás készólékünk lehessen, a felsőkategóriában látott tulajdonsággal.

A Leagoo S10 mobiltelefont itt találod meg

 

Tetszett a cikk? Nyomj egy Like-ot!
Oszd meg az ismerőseiddel is, hogy ők is tudjanak a hírről!

Csatlakozz a Facebook követőink táborába!

Megosztás

Hozzászólás