p1020069.JPG

A Xiaomi az merikai székhelyű Huami-val nem lassított és olyanok követték a nagy sikert aratott Pace-t, mint a folytatásnak szánt Amazfit 2 Stratos, illetve a nagyoktól sok tulajdonságot ellesve, de alacsony áron indított Bip. Mivel mind a három óra a birtokunkban van, ezért úgy gondoltuk, hogy ideje összehasonlítani őket.

Ki ne emlékezne a Xiaomi és Huami első közös nagy sikert aratott órájára, a Pace-re. A két évvel ezelőtt piacra dobott óra olyan újdonságot hozott a megfizethető kategóriába, mint a transzflektív kijelző, amiről sokaknak a Garmin juthat eszükbe.

Mi a transzflektív kijelző?

Az egésznek nagyvonalakban az a lényege, mintha egy nagyon vékony tükör réteg helyezkedne el a kijelzőn megjelenő tartalom alatt, amely egyszerűen visszatükrözi a környezet fényeit, és ezt használja fel a kijelző megvilágításra. Azaz minél nagyobb a fény, annál jobban látható a kijelző is, tehát nem kell attól tartanunk, mint egy mobiltelefonnál, amit biztosan sokan átéltünk már, hogy próbáljuk a kezünkkel takargatni a kijelzőt a nyári napsütésben, hogy lássunk rajta valamit. Itt pont ez a jó benne, hogy minél jobban süt a nap, annál jobban világítja meg a kijelzőt, annál kontrasztosabb képet kapunk, így a nyári napsütésben is minden pontja jól látható a kijelzőnek.

 Ahhoz, hogy megismerjétek mindegyik típust, kiragadtuk a fontosabb részeket, hogy tudjátok milyen tulajdonságokkal rendelkeznek a Xiaomi órák..

Xiaomi Amazfit Pace

 amazfit-1210624_1.jpg

A Xiaomi Pace órát épp tavaly ilyenkor próbálgattuk. A kör alakú, kerámia bevonattal készült óraház 4.5 x 4.5 x 1.2 centiméteres. A fekete-piros színű szíj 24.5 x 4 centiméter méretű, az óra tömege 54 gramm. A szíjon szerencsére elegendő számú lyuk található, így kis léptékben állítható a csuklónkhoz megfelelő méret beállítása. Akkor sem leszünk bajban, ha idővel leszeretnénk cserélni, hiszen bármilyen 22 mm széles példánnyal pótolhatjuk azt. Ezt szerencsére azóta minden Xiaomi óra megörökölte a Pace-től.

p1030503.JPG

Mivel az órát sportoláshoz találták ki, így a szíj szilikonból készült, a bujtatón megtalálható az “AMAZFIT” felirat, a szürke színű csat fémből készült. IP67-es tanúsítvánnyal rendelkezik, tehát ha elkap minket az eső vagy vízbe ejtjük, az sem okoz neki gondot, de úszásra nem ajánlja a gyártó. Szerencsére a második kiadás már sok mindenben újat tudott mutatni, ezen a fronton is.

p1030502.JPG

 Az órán egyetlen gomb kapott található, ami a ki/be kapcsolást szolgálja, ez 2 óránál kapott helyet az óra síkjának közepén. Nem egy megszokott pozíció, az első használatkor oda kell figyelni, hogy megtaláljuk a helyét az ujjunkkal, kicsit hátra kell nyúlni, az óra oldalához. A megjelenítő a már említett transzflektív LCD, 1.34 colos 300 x 320 pixel felbontású. A kör alakú dizájn az óralap alján megszakad, hiszen itt kapott helyet a fénymérő szenzor. Az óra hátulján találjuk a pulzusmérő szenzort és a töltéshez, adatok másolásához szükséges csatlakozó lábakat.

p1030495.JPG

Az óra akkumulátora 280mAh kapacitású. A mellékelt USB portos töltővel 90-100 perc alatt lehet teljesen feltölteni, ezzel a gyártó adatai szerint 35 órán keresztül képes működni folyamatos GPS mellett. Ez a valós életben pár órával kevesebb. Az óra a beállításai között jelzi, hogy mikor volt utoljára feltöltve, illetve körülbelüli értékre kikalkulálja, hogy mikor fog lemerülni. GPS használata és nem folyamatos Bluetooth szinkronizálás mellett 6 nap után töltőt kér.

amazfit-1210634_1.jpg

Az óra által mérni képes sport módok közül a futás, séta, futópad, kerékpározás, szobakerékpár, hegymászás (túra), terepfutás és elliptikus tréner, és most már a síelés, tenisz és foci is.

 A teljes Xiaomi Amazfit Pace tesztet itt olvashatod

____________________

Xiaomi Amazfit Bip

 p1010512.jpg

A gyártó a Xiaomi Mi Band okoskarkötőinek hosszú üzemidejét, alacsony árát és az Amazfit Pace sokoldalúságát vegyítve megalkotta az Amazfit Bip órát, ami szintén remekül sikerült. Hozta magával az akár egy hónapig tartó üzemidőt, a beépített GPS-t és mellé az aktivitáskövetést és pulzusmérést, így egy kiváló taggal bővült a Xiaomi okosóra vonal, amivel így a legolcsóbb okosórájukat alkották meg.

Az óra nagyon könnyű, és a kissé lekerekített négyzet alakú óramag csupán 18 gramm, ami a szíjjal együtt is csak 32 grammot nyom a mérlegen, olyan, mintha semmi nem lenne a karodon. A ház erős polikarbonátból van, az órán a műanyag ház ellenére sehol egy illesztési hézag, olyan, mintha a benne található elektronikát körbeöntötték volna ezzel az anyaggal, valóban elég masszív az összeszerelés.

p1010711.jpg

Az előlapján természetesen az Amazfit logóval ellátott 1.28 colos és 176 x 176 pixeles kijelző foglalja el, amit egy fekete kerettel ellátott, oldalain lekerekített, azaz 2.5D Corning Gorilla Glass 3 üveg véd a karcoktól. Az óra megjelenítését tekintve nem lett olyan férfias, mint a Stratos. A Bip inkább egy fiatalos óra, amit bátran használhatnak nők és férfiak egyaránt. Természetesen a Bip is megörökölte a transzflektív kijelzőt, így verőfényes napsütésben is kristálytisztán látható a kijelző.

p1020670.jpg

A gyártói adatok szerint IP68-as védettséggel rendelkezik, ami a nedvesség és por elleni védelem mellett 1.5 méteres mélységig garantálja a vízállóságát. A szíj szerencsére hasonlóan könnyedén eltávolítható az óratestről, mint amit az eddigi Xiaomi óráknál is megszokhattuk, tehát csak a rugós kart kell egy kicsit elhúznunk és máris kicserélhetjük egy nekünk tetsző pántra. A fekete csat, a borítással harmonizáló, szintén műanyagból van. Szíjjal együtt az óra hossza 24 centiméter, az óratok pedig 2,5 x 1,3 centiméteres dimenziókkal rendelkezik.

Az óra jobboldalán a kijelző felébresztéséhez elengedhetetlen fő gombot találjuk, ami szerencsére nem lötyög, és határozott nyomásponttal rendelkezik, így a véletlen funkció kiválasztás vagy az menüből való esetleges véletlen kilépés szinte lehetetlen. Fehér óratokhoz természetesen 22 mm-es szilikon szíj dukál.

p1030498.JPG

Az óra hátulján találjuk az optika pulzusmérő szenzort és a két, töltésre szolgáló érintkezőt. Igen, csak kettőt kapunk, míg a Pace és Stratos 4 csatlakozási ponttal rendelkezett, addig a Bip-en kettő található meg, hiszen csak a töltést kell vezérelnie, PC-vel nem tudunk kapcsolatot létesíteni vele, azaz nem másolhatunk rá fájlokat.

p1020060.jpg

A Bip a futás, futópados edzés, kerékpár és séta mérésére használhatjuk. A Xiaomi Bip egy 200 mAh kapacitású akkumulátorral rendelkezik, ami hihetetlen hosszú ideig képes életben tartani az órát. Hiába a kis méret, tényleg nagyon hosszú üzemidő hozható ki belőle. Meg merem kockáztatni, hogy aki csak óraként használja, elhagyva az okos funkciókat, akkor tényleg képes a névleges 45 napos üzemidőre. Ez természetesen azonnal csökken, ha használjuk a Bluetooth kapcsolatot, engedélyezzük a pulzusmérést, sőt a GPS használatával még nyomon követjük, hogy merre futottunk. De ha azt mondom, hogy a névleges érték 2/3-át hozta, akkor az nem rossz. A teszt időszak alatt 30 napot simán kihúzott az óra egy feltöltéssel. És ehhez az üzemidőhöz 2 óra töltés kellett neki 0-ról 100%-ra.

 A teljes Xiaomi Amazfit Bip tesztet itt olvashatod

____________________

Xiaomi Amazfit 2 Stratos

 p1010628.jpg

A Xiaomi Amazfit Pace órájának megjelenése óta lassan két év telt el, így jogosan várhattuk az utódot. Ezt a ziccert nem hagyhatta ki a Xiaomi és vele együtt természetesen az a Huami sem, akinek többek között a jól ismert Mi Band szériát és az Amazfit Pace-t is köszönhetjük. Ezeket ismerve már elég tapasztalatot szerzett az amerikai székhelyű gyártó ezen a téren, nem is csoda, hogy a termékeit ilyen sokan szeretik, hiszen ár érték arányban szinte verhetetlenek.

p1020034.jpg

A Stratos megjelenése sokat változott az elődhöz képest. A korábbi egy helyett, itt már három rozsdamentes acélból készült gombot találunk. Fontos volt a gombok elkülönítése is, így míg a középső a két oldalsóhoz képest nagyobb lett, homorú bordázott véget kapott. A másik két gomb kisebb, sima lekerekített végekkel, de az első, mivel ez szolgál a kijelző bekapcsolására, egy piros csík fut körbe a szélén. Bár a főmenüben továbbra is szinte csak egy gombot kell használjunk, hiszen az érintőkijelzőnek hála minden menüpontot a kijelzőről érhetünk el. A másik két gomb a sportolási folyamatoknál lesz hasznos, megkönnyítve a használatot. Sokkal jobb lett ez a megoldás, mint amit a Pace-nél használtak. Hiszen ott az óratok felső élén kapott helyet a többfunkciós gomb, amit sokszor nehéz volt elérni, itt viszont mind a három gomb az óra szélén található, amiket könnyen használhatunk.

A Pace-hez hasonlóan az óratok itt is kerámia, ami hihetetlen karcálló és strapabíró. Az első verziót már jó ideje használom, és egy hajszálkarc sincs rajta, pedig néha kapott szegény rendesen. De mivel itt is a Corning féle Gorilla Glass üveget használják, ami 2.5D-s lekerekítést kapott, így a kijelző is korrekt védelemmel rendelkezik. Nagy változás még az elődhöz képest, hogy a fekete polikarbonát ház szénszálas mintázatot kapott, ami nagyon jól mutat, ezáltal sokkal férfiasabbra sikeredett az óra megjelenése. A szíj megmaradt a jól ismert 22 mm-es változat. Házilag is egy mozdulattal eltávolítható, hiszen egy rugós kis kar tartja benn a keretben, így könnyedén kicserélhetjük egy nekünk tetsző változatra.

p1020302.jpg

Az óra mérete nőtt egy kicsit az elődhöz képest. Megmaradt a 24.5 centiméteres teljes szíj hossz, a 22 mm-es szíj, de az óra teljes szélessége 45 milliméter helyett 50 milliméterre nőtt a gomboknak köszönhetően.

p1030499.JPG

Maradt a kijelző méret és a felbontás, tehát itt is 1.34 colos kör alakú kijelzőt kapunk, aminek az alsó részét itt is egyenesre szabták, hiszen itt található a fényérzékelő szenzor. Az OLED panel felbontása 320 x 300 pixelre nőtt és szerencsére megmaradt a napfényben is jól látható, transzflektív tulajdonsága is.

p1020377.jpg

Egy nagyon-nagyon fontos újítással éltek, ami sokaknak hiányzott, hogy az órában már úszni is lehet. Erre szükség is van, hiszen ez az óra a rengeteg sport funkciójának körét már az úszással is kibővítették. Így már lehetőség van futás, séta, kerékpározás, medencés úszás, nyílt vízi úszás, futópad, szobakerékpár, elliptikus tréner, mászás, terepfutás, triatlon, síelés, tenisz és foci is.

  A teljes Xiaomi Amazfit Stratos tesztet itt olvashatod

________________________________________________________________________________

Fontos leszögezni, hogy a Xiaomi órák nem Android rendszert futtatnak, hanem a gyártó saját zárt rendszere került az órákra. Mióta nálam van a Stratos és a Bip, a Pace órámat már egy ideje nem használom. Meglepetésként ért, hogy amint bekapcsoltam jelzett, hogy új szoftverfrissítés érhető el hozzá, ami a Stratos-ból is ismert, pár új funkciót hoz el a lassan két éves órára. Ez azért nem sok gyártóról mondható el, hogy még két év után is folyamatosan ad ki hozzá update-ket. Legalábbis a hasonló árkategóriájú órákról ez biztosan nem mondható el, így ennek nagyon örültem, hogy a Xiaomi és Huami páros ennyire odafigyel a vásárlóira.

Típus Xiaomi Amazfit 2/Stratos Amazfit Bip Xiaomi Amazfit/Pace
20180313100234_52467_1_eredmeny.jpg 20180510141112_49443_eredmeny.jpg 20170803175959_52935_eredmeny_eredmeny.jpg
Felépítés Kerámia+polikarbonált Polikarbonát Kerámia+polikarbonált
Súly 60 gramm 32 gramm 54 gramm
Kíjelző Transzflektív OLED 1,34 hüvelyk 320×300 pixel Transzflektív LCD 1,28 hüvelyk 176×176 pixel Transzflektív TFT 1,34 hüvelyk 320×300 pixel
Processzor Ingenic M200S 1,2 GHz-es kétmagos processzor Mediatek Ingenic M200S 1,2 GHz-es kétmagos processzor
Memória 512MB 128MB 512MB
Belső tárhely  4GB 2GB 4GB
Akkumulátor 280mAh 200mAh 280mAh
Működési idő egy feltöltéssel 5 nap Akár 45 nap 5 nap
Kapcsolat Bluetooth 4.0, WiFi Strava kompatibilis Bluetooth 4.0 Bluetooth 4.0, WiFi Strava kompatibilis
Bluetooth zenelejátszás Igen Nem Igen
Pulzusmérés Igen Igen Igen
GPS GPS + GLONASS GPS + GLONASS GPS + GLONASS
Vezetékes PC kapcsolat Igen Nem Igen
Mobiltelefonos kapcsolat Android 4.4+, iOS 9+ Android 4.4+, iOS 8+ Android 4.4+, iOS 9+
Mobiltelefonos alkalmazás Amazfit Watch Mi Fit Amazfit Watch
Vízálló 5 ATM IP68 IP67
Ár jelenleg 169.99$ 69.99$ 109.99$

A frissítésben már több nyelv is választhatóvá vált (magyar még most sincs hivatalosan), így a spanyol és orosz nyelv is bekerült a listába, de a sportmódok kibővültek a sí, tenisz és foci tevékenységekkel is, hogy a főbb, új funkciókat említsük.

Összehasonlítás – GPS

Kíváncsi voltam milyen gyorsan találnak GPS jelet az órák, így elindítottam egy mérést és külön-külön megnéztem, hogy milyen gyorsan találnak GPS jelet. Óriási különbség született a Stratos javára. A mérést indítva 5 másodperc után már megvolt a GPS jel. A Pace lett a második, neki 40 másodpercre volt szüksége, hogy bepozícionálja magát, a Bip 46 másodperc alatt találta meg a műholdakat.

Vízállóság

  • A Xiaomi Amazfit Pace IP67 tanúsítványt kapott, így nem mehetünk vele úszni, de por ellen védett, és ha elkap minket az eső, nem lesz baja az órának.
  • A Xiaomi Amazfit Bip már IP68-as tanúsítvánnyal rendelkezik, azaz úszni továbbra sem lehet benne, de nem lesz baja, ha megázunk és akkor sem, ha vízbe merítjük. Nálam a fürdéssel sem volt gondja.
  • A Xiaomi Stratos a rengeteg sport funkciónak köszönhetően úszás funkciót is kapott, azaz képes mérni a megtett távot és a karcsapásainkat is. Ennek megfelelően a gyártó 5 ATM-es vízállósággal látta el, ami azt jelenti, hogy zuhanyzáshoz, fürdéshez, úszáshoz használható, de merüléshez, vízi sportokhoz nem.

p1020373.jpg

Pulzusmérés

Megpróbáltam nyugton maradni és külön-külön elindítani a pulzusmérést. Mindegyik órával többször végeztem el a mérést. A Bip és Stratos meglepően, majdnem azonos számokat mutatott, minden alkalommal. A Pace ezzel szemben volt, hogy 10-12 BPM értékkel mért mást a két órához képest.

A két legújabb óra, a Stratos és Bip esetében külsőre is hasonló optikai szenzor található a Pace-ben használttal szemben. Míg a Pace szenzora folyamatosan világítja meg a bőrünket, addig a két másik óraában ez gyors villanásokkal segíti a szenzort.

p1020083.JPG

Aktivitásmérés

Ahhoz, hogy összehasonlítsam az órákat, elmentem velük sétálni, majd futni és egy kicsit kerékpározni is. Mivel már a gyártó összes Xiaomi órája nálam van, ezért kipróbáltam, hogy milyen pontos a bennük található GPS is.

A mérések közül beillesztem a legutóbbit, amikor elmentem egy kicsit kerékpározni. Amin nagyon meglepődtem, az az volt, hogy a kis Amazfit Bip szinte ugyanazokat az adatokat adta vissza, mint amit a Stratos mutatott, illetve mért. A menetidőt nem néztem, mert a három óra miatt nem tudtam egyszerre leállítani a méréseket, így ezek nem irányadóak.

Xiaomi Amazfit Stratos & Xiaomi Amazfit Pace

1_78.jpg

  • Stratos által mért távolság 4.20 kilométer volt. Átlagsebességem a mérése alapján 15.72 km/h, a leggyorsabb 24.00 km/h volt.
  • Az Amazfit Pace 4.13 kilométeres távolságot mért, az átlagsebességem 16.13, míg a maximális sebességem 25.71 km/h volt.
  • Az Amazfit Bip szintén 4.22 kilométeres távolságot mért. Az átlagsebességem 15.75km/h, a maximális sebességem pedig 24.01 km/h volt.

Az Amazfit fórumán lehetett olvasni, hogy a Stratos legújabb firmware frissítésével néha akadhatnak lépésszámlálási gondok, amik eddig viszont remekül mentek. A hiba orvoslása a frissítés megérkezéséig egyszerű, csak újra kell indítani az órát. A Huami-t ismerve már úton van az újabb javítócsomag. De én is kíváncsi voltam, hogy mennyi az annyi, így a legegyszerűbb mérési folyamatot választottam. Elmentem sétálni a három órával a karomon, kezemben és fejben számoltam a megtett lépéseket.

Nem mentem messzire, csak 500 lépést számoltam le, majd néztem meg az órákat. Az első mérés végén a Pace 500-on, a Bip 502, a Stratos szintén 502 lépésnél állt. Másodjára, a Stratos mért 500-at, a Bip 501-et, a Pace pedig 508-at. Ezeket a differenciákat betudtam a meleg miatt, hiszen kénytelen voltam törölgetni a homlokomat az izzadságtól és lehet, hogy azt plusz lépésnek (karlendítésnek vélte).

Ami érdekesebb, az a GPS nyomvonal kijelzése. Ehhez megint elvittem magammal sétálni mindhárom órát. Az órák által a telefonra lementett útvonalakról gyorsan meg is néztem, hogy valójában merre sétáltam. Lementem a járdáról, átmentem az út másik oldalára, majd mielőtt visszafordultam volna, megint visszamentem az előzőleg elhagyott oldalra.

Xiaomi Amazfit Pace & Xiaomi Amazfit Stratos & Xiaomi Amazfit Bipxiaomi_orag_gps.jpg

  • A Pace észrevette, hogy letértem és tovább haladtam az eredeti útvonal mellett, de amikor visszafelé sétáltam valamilyen oknál fogva arrébb pozícionált és nem az eredeti útvonalra helyezte vissza a pozíciómat.
  • A Stratos-nál ez ügyben nem volt gond. Észrevette, hogy lementem az útról, majd amikor visszafordultam, azon a szakaszon haladtam végig, ahol előtte, így ezt rendben végig is követte.
  • A Bip térképe kicsit úgy tűnhet, hogy annyira darabos a nyomvonal, hogy ennyire pontosan figyelemmel kísérte a mozgásomat. Sajnos ez nincs így. Az útvonalról való letérést nem követte pontosan. Látszik, hogy tett egy kis kunkort oda, ahol visszafordultam, de ez nem elég pontos. Nem tudtam, hogy miért van benne egy ekkora kiugrás körülbelül azon a ponton, ahol a Pace is tévesztett visszafelé jövet. Később jöttem rá, hogy azon a szakaszon a járda mellett óriási fák takarják be az egész szakaszt, így már érthető, miért tévedt el a Pace is és miért lett fura a Bip mérése is. Bár a Bip később korrigált.

Nem hiába, a Stratos-ba beépített GPS sokkal jobb, mint a két társában található.

Pozitívumok Amazfit Pace & Stratos

A két órát egy kalap alá vettük ebben a csoportban, hiszen ha szeretünk sportolni és szeretünk közben zenét hallgatni, akkor jó választás lehet a Xiaomi Pace és a Stratos is, amik beépített tárhellyel rendelkeznek és körülbelül 2GB-ot használhatunk fel szabadon, hogy rátöltsük kedvenc zenéinket. A Bluetooth kapcsolatuknak köszönhetően vezeték nélküli fülhallgatón is képesek lejátszani a rájuk másolt mp3 fájlokat, így nagy előnyük, hogy nem kell egy plusz eszközt magunkkal vinnünk, ha elmennénk futni.

p1020304.jpg

És még az is megoldható, hogy ha a telefonnal összekapcsolod az órát, hogy megkapd az értesítéseket, az óráral pedig egy Bluetooth fülessel csatlakozol, hogy róla játszd le a zenéidet és a karodról vezérelhesd a zenelejátszást, akkor az óra egyszerre képes fenntartani ezt a két kapcsolatot, így egyszerre csatlakozik a telefonhoz és a fülhallgatóhoz is.

Pozitívumok Amazfit Stratos

p1020322_1.jpg

A Stratos nagy előnye, hogy gpx fájlokat menthetünk le egy túránk során, azaz bármerre is jártunk az óra rögzíti az útvonalat és azt lementhetjük a számítógépünkre, hogy később bejárhassuk ugyanazt a túrát, de akár másokkal is megoszthatjuk, hogy ők is bejárhassák az útvonalunkat. Ezt sokan összetévesztik a telefonokból ismert GPS navigációval. Nem a telefon nem képes Google Maps térkép általi navigációra, hanem pozícionálva magát, a gpx által feltöltött útvonalakon segít végighaladni. Emellett természetesen a ezeket a fájlokat importálhatjuk is az órába, így egy előre lementett útvonalon egy kis térképként fog funkcionálni az óra.

Pozitívumok Amazfit Bip

A széria legolcsóbb tagjaként nem bővelkedik annyi funkcióban, mint a nagyobb drágább testvérei. Ő abban kiemelkedő a társaival szemben, hogy ő az Amazfit széria legolcsóbb tagja. A cikk írás pillanatában 69.99$-ba kerül. Egy nagyon könnyű, fiatalos óra, de akár egy hónapos üzemidővel rendelkezik, ami túlszárnyalja a nagyobb társakat. A Stratos mellett ezt kedvelem a legjobban.

Akkumulátor

Az akkumulátort nézve a Pace még mindig hozza azt az üzemidőt, mint amikor először kipróbáltam, azaz 5 napot. A Stratos szintén addig bírta nálam, mint a Pace, azaz 5 napot ment egy feltöltéssel. A kis Bip pedig szárnyal, ha az üzemidőt nézzük. A gyári adatok szerint 45 napra is képes, nálunk körülbelül 30 nap elteltével kellett töltőre tenni.

A Xiaomi jól lefedte az okosóra piacot a termékeivel. A Pace órájuk a mai napig megállja a helyét, így remekül pozícionálták be a pódium második lépcsőfokára. Az olcsóbb Bip nem tud annyi aktivitásmérő funkciót, nem hallgathatunk vele zenét Bluetooth kapcsolaton keresztül, de a hosszú üzemidő magáért beszél. A Stratos pedig az első helyet foglalja el a funkciók széles tárházával, a sport módok közül az úszással kiegészítve, a pontos GPS-szel és férfias megjelenésével.

Ha megtetszett valamelyik Xiaomi Amazfit óra, akkor ha az órák linkjére kattintasz és a kosárba rakod, akkor az EU Express szállítási móddal áfa és vámmentesen rendelheted meg őket.

20180313100234_52467_1_eredmeny.jpg

Xiaomi Amazfit Stratos a cikk írásának pillanatában 169.99$-ba kerül

20180510141112_49443_eredmeny.jpg

Xiaomi Amazfit Bip a cikk írásánal pillanatában 69.99$-ba kerül

20170803175959_52935_eredmeny_eredmeny.jpg

A Xiaomi Amazfit Pace a cikk írásának pillanatában 109,99$-ba kerül

Ha tetszett a cikk? Oszd meg, hogy más is tudhasson róla!

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

Ez a kép jelképezi az általad beszúrt forrás kódot. A kép csupán a kód helyét jelzi, a kód által megjelenített elem méreteit és elrendezését nem, erre használd az előnézet gombot!

Megosztás

Hozzászólások lezárva