1510915371657178_eredmeny.jpg

Addig a pillanatig nem fogtak meg az UMI, majd később UMIDIGI néven tevékenykedő gyártó telefonjai, amíg be nem jelentették az S2 szériát. Azért mondom, hogy széria, mert amit sikerült megszereznünk, az a legerősebb modell, az S2 Pro, de nemrég mutatták be a kistestvért, az S2 Lite-ot is.

Az S2 olyan kialakítást kapott, mint a Samsung Galaxy S8. Illetve ez a kifejezés nem teljesen helytálló, hiszen a Galaxy S8-nak a kijelző oldalsó szélei lekerekítettek. Így az S2 inkább a OnePlus 5T-re hajaz. De arra nagyon.

Belgium Registered (volt) a király

Nem lett volna szabad meglepődnöm, hiszen egyszer már meglepődtem, amikor az OUKITEL MIX 2-t megkaptuk. Az UMIDIGI-t is Belgium Registered szállítással kértük Kínából és áfa/vámmentesen érkezett meg hozzánk. Azóta szerencsére megint történtek változások a szállítások ügyében. Újra élhetünk az EU Express szállítás lehetőségével, így megint áfa/vám mentesen rendelhetjük meg a termékeinket, mint ezt a telefont is.

Kicsomagolás

dsc06350-2.JPG

Ennyire szép csomagolást nem igen látni. Egy téglalap alakú dobozt kaptunk, de a szám tátva maradt, amikor kinyitottam. A telefon doboza egy keménypapír tokba volt helyezve. A külső borítást lehámozva, a körívekkel textúrált dobozt tarthatjuk a kezünkbe, aminek a fedőnyitó részén egy kis fülecske található. Abban a hitben voltam, hogy ha felnyitom a fedelet, akkor megpillanthatom a telefont, de nem. A tetején felnyitva, a doboz baloldala is kinyílt, ahol egy óriás fekete dobozon a „LINK TO THE WORLD” szöveggel találkozhatunk. Viszont, ezt a dobozt lenyithatjuk jobb oldalra, így felsejlik az oldalába helyet foglaló két kis fakk, alatta pedig a telefont tartó rekesz. Hihetetlenül jól néz ki. És itt jött el az a pillanat, amikor belegondoltam, hogyan is fogom ezt az élvezetet átadni…

dsc06328.JPGdsc06329.JPGdsc06333.JPGAz UMIDIGI feliratú részben található a telefon, amin egy védőtok és kijelzővédő fólia is található. Alatta szintén a gyártó nevével ellátott borítékban találjuk a SIM tűt és egy rövid leírást. A „CHARGER” és USB „CABLE” feliratú részeket, a kis félkör alakú fülüknél fogva ki lehet emelni. Mindkét papír rekeszben szivacságy óvja a gyorstöltésre képes adaptert és a spirálisan feltekert piros színű USB Type-C kábelt is, és mellette az USB Type-C fülhallgató átalakítót. Itt van az a pillanat, amikor teljes mértékben igazat tudok adni magamnak, hiszen ha láttátok már, hogy milyen módon mellékeli a OnePlus az 5T adatkábelét, akkor aztán 100%-ig kijelenthetjük, hogy igen, az UMIDIGI-t az 1+-os gyártó ihlette.

dsc06336.JPG

dsc06341.JPG

dsc06344.JPG

dsc06348.JPG

A telefon szuperül néz ki, a gyári csomagban jár hozzá egy sötétszürke színű tok, amit már fel is helyeztek a telefonra. A matt, enyhén pórusos textúrájú anyagával jól néz ki. Nem az a tipikus pár centből kihozott átlátszó műanyag tokot kapjuk, amiket általában mellékelnek a gyártók, hogy valami kis „extrát” is elrejtsenek a csomagban.

dsc06260.JPG

A telefon szerencsére nem lett nehéz a méretéhez képest, 185 grammot nyom a mérlegen, tokkal együtt kereken 200 gramm a súlya. Unibody kialakítást kapott, teljes egészében fémből készül a telefon háza. Ha szemből pillantunk rá, akkor a 16 megapixeles előlapi kamerát láthatjuk és a beszélgetési hangszórót. Nem lett külön hely kialakítva az értesítési LED számára, így nem is tudtam, hogy helyet kapott a telefonban, amíg nem kaptam egy sms-t. Nagyon okosan, a beszélgetési hangszóró rácsának bal szélén kapott helyet. Nekem külön tetszett, hogy körülbelül az egész LED 0.5 mm átmérőjű és három színben képes világítani piros, kék és zöld színekben, attól függ, hogy milyen értesítéshez, milyen színt állítunk be. Emlékszem, hogy amikor egy Samsung Galaxy S3-as készüléket használtam, abban annyira erős volt számomra az értesítési fény, hogy ha éjszaka a telefon az éjjeliszekrényen pihent lenémítva, felébredtem a fényére, ha egy üzenet jött. Itt szerencsére nincs ilyen gond, finoman, lágyan ad jelzést nekünk, ha valamit tudatni szeretne velünk.

dsc06291.JPG

Az S2 Pro egy 18:9 arányú, 6 colos FHD+, azaz 1080 x 2160 pixeles IPS kijelzőt kapott. A védelemről a Corning féle Gorilla Glass 4 gondoskodik. A betekintési szögek jók, a fényerő minimális szinten sem égeti ki a szemünket és a maximumra sem lehet panaszunk, de azért nem egy AMOLED, amit napfényben is 100%-osan jól fogunk látni. A megjelenítő sarkai nem szögletesek, hanem le vannak kerekítve.

dsc06301.JPG

dsc06302.JPG

A hátlap olyan, mintha egy bolygóegyüttállást néznék. Legfelül egy apró kis pöttyöt találunk, ami a zajszűrő mikrofon, illetve a videofelvételnél is besegít. Alatta láthatjuk a 10 mm átmérőjű optikák keretét egymás alatt, amik 13 és 5 megapixelesek. Lejjebb a kéttónusú LED villanó és a méretben a kamerákkal harmonizáló ujjlenyomat olvasó található. Óriási mérete ellenére kézre áll, fogásra nagyon jó a telefon, ebben nagy segítség, hogy az élek is és az oldalak is le lettek kerekítve. Hiába nagy, mégsem tűnik óriásinak, mint a Vernee és OUKITEL MIX készülékei. És mivel a kijelző körüli kávák egy normál mobiltelefonhoz képest keskenyebbek lettek, így az 6 colos méretének ellenére akkora, mint egy 5.5 colos kijelzőjű mobiltelefon.  A készülék hátulján, az alsó és felső részen egy árnyalatnyival világosabb antennacsíkot találunk, ami a hátsó rész két oldalánál fut le a telefon oldalához. Hézag, illesztési anomália sehol sincs, jól össze van rakva.

dsc06292.JPG

dsc06293.JPG

dsc06294.JPG

dsc06295.JPG

A telefon alján egy mikrofon, USB Type-C port és a Vernee M5-nél is látható, hasonló kialakítású hangszóró nyílást kapott helyet. Baloldalon csak a SIM tálcát, jobboldalon pedig a hangerőszabályzó és a ki/be kapcsoló gomb látható. Jó a kialakításuk, nem nagyok, a vékonyított gomboknak jók a nyomáspontjai és stabilan állnak a házban.

A nagy próba

dsc06289.JPG

Miután beállítottuk a Google fiókunkat már a kezdőképernyőn találtuk magunkat. Nem volt nehéz észrevenni, hogy a gyártó elhalmozott bennünket egy csomó olyan alkalmazással, amit úgy gondolt, hogy nekünk fontos, de egyáltalán nem az. A készüléken nem stock rendszer, hanem az UMI OS v2.0 fut. Az ikonkészletet átszabták, nincs app drawer (alkalmazáslista), de van helyette pár plusz dolog. A kijelzőt felfelé simítva előjön a kereső, amiben kereshetünk az alkalmazásaink között, a gyártó által feltelepített AppStore-ban és az interneten is. A kiegészítő alkalmazások között megtaláljuk a SpeedUp nevűt is, amivel memóriát szabadíthatunk fel, de erre igazából nincs is nagyon szükségünk, hiszen az alkalmazásváltó megnyitásával egy gombnyomással bezárhatunk minden alkalmazást, így takaríthatjuk ki a memóriát. Itt lehetőségünk van zárolni az alkalmazásokat is, hogy ha éppen futtatunk egy játékot és nem szeretnénk bezárni, akkor az alkalmazásváltó megnyitásával az épp futó programunk fölé tehetünk egy lakatot, így azt nem zárja be, ha kiürítjük a RAM-ot. Külön tetszett, hogy ha egy mappát készítünk az alkalmazásainknak, és ha ebből több is van, akkor, ha egy mappát megnyitunk, jobbra balra lapozva láthatjuk a további mappáinkat is és nem kell kilépnünk és külön megnyitnunk őket. Az előre feltelepített alkalmazások között kapunk még 360 Security-t a vírusok kereséséhez és a telefon tisztításához. Themes, ahol értelemszerűen témákat választhatunk. App Cleanup, amit a 360 Security is el tud végezni, de van itt még alkalmazás fagyasztó és App Store alkalmazás is. A Malwarebytes keresőjét végigfuttatva az előre telepített TouchPal alkalmazást jelezte nem megbízhatónak a kéretlen reklámok miatt. Mi amúgy sem szeretjük, pont emiatt, mert tele van hirdetésekkel és a Gboard sokkal jobb nála, így ezt le is tiltottuk, a felesleges alkalmazásokat pedig kitöröltük, illetve a 360 Security a Theme, az App Cleanup rendszeralkalmazás, így őket csak eldugtuk egy mappába, hogy ne is lássuk őket.

1_57.jpg

A telefon nyelvei közül természetesen választható a Magyar is. Viszont, ahogyan azt a kínai gyártóknál megszokhattuk, és ugyanezt tapasztalhatjuk az OUKITEL, Vernee és még kitudja hány készüléknél is, amit az Android rendszer hozott magával, azokkal nincs is gond. A gyártó által kibővített extra opciók angolul jelennek meg és valamiért a tárcsázó is Dialer, a névjegyzék Contacts, az üzenetek Messages, a zenelejátszó pedig Music Player maradt.

Amikor elkezdtem használni a készüléket, nem talált hozzá a frissítő újabb szoftvert, de pár nappal később jelezte, hogy most adtak ki egy új verziót és szeretnénk-e frissíteni!? Így a telefonon futó Android 7.0, a biztonsági hibajavító csomag dátuma 2017.November 5-i.

Az S2 széria csúcsa, az S2 Pro egy MediaTek MT6757CD processzorát kapta. Művésznevén a Helio P25-öt. A nyolc magos CPU 64 bites, maximálisan 2.6 GHz-re képes. Ilyen processzor kapott helyet többek között a korábban tesztelt OUKITEL MIX 2-ben és a Vernee MIX 2-ben is. A grafikai feladatokért a Mali-T880 felel. Memóriából 6GB LPDDR4X RAM-ot kapunk, ami nem kevés, sőt, sok. Alapállapotban a foglalt memória mérete 1.3GB körül van, tehát még van bőven több, mint 4.5GB, ami ránk vár (szinte soha nem fog betelni). A telefon tárhelye nagyon nagy. Nem sok mobilnál találkozik az ember ekkora mérettel, főleg nem egy kis kínai gyártónál. A ROM mérete 128GB. Ebből 22.25GB használatban van, a többivel mi rendelkezünk. Adott még a MicroSD kártyás bővítés is, egészen 256GB-ig, de nem hiszem, hogy ezt sokan használnák, ekkora belső kapacitás mellett.

screenshot_2018-01-26-13-00-09.png

Lefuttattuk a szokásos tesztprogramjainkat és összehasonlítottuk pár hasonló telefonnal azok közül, amik nálunk jártak.

UMIDIGI S2 Pro

OUKITEL MIX 2 Vernee MIX 2 Xiaomi Mi 5X
Processzor

Kijelző felbontása

MediaTek Helio P25

2160 x 1080

MediaTek Helio P25

2160 x 1080

MediaTek Helio P25

2160 x 1080

Snapdragon 625

1920 x 1080

Antutu

 62061

62161 62612 63332
Geekbench Single/Multi Core

 795/3805

818/3791 868/3194 886/4329
GFXBench T-Rex 21 FPS 22 FPS  19 FPS 18 FPS

Természetesen kipróbáltuk játék fronton is, többek között azzal a World War Heroes c. játékkal is, amit az előző tesztben is megnéztünk az OUKITEL telefonjával. Hogy te is el tudd végezni ugyanezt a tesztet, hogy összehasonlítsd a telefonodat az UMIDIGI S2-vel, itt találod az általunk használt beállításokat:

Screen resolution: 1×1.00

Vertical synchronization: off

FPS meter: on

Graphics settings

Graphics quality: high

Post Processing: Ultra

Particle Effects: Ultra

Textrures Quality: High

Anisotrpoic Filter Quality: High

Weapon Quality: Ultra

Shadow Quality: Ultra

A játékmódok közül kiválasztottuk a Custom Games-t, majd onnan egy Finland Team Deathmatch játékot indítottunk. Azért esett erre a pályára a választásunk, mert a nagy havas táj miatt eléggé megizzasztja a telefonokat. Nem is kellett csalódnunk benne. Várható volt, hogy hasonló processzor lévén azt fogja hozni, amit az OUKITEL is, így is lett. A kiválasztott pályán az átlag FPS 20-22 között ugrált, harc közben néha leesett 17-re.

Adatkapcsolat

Jó hír, hogy készülék két NANO SIM kártyát támogat, illetve ha élnénk a memóriakártyás bővíthetőség lehetőségével, akkor csak egy SIM kártyát használhatunk. Bár nem tartom valószínűleg, hogy ne lenne elég a telefon 128GB-os belső tárhelye. Kapunk 802.11a/b/g/n WiFi-t, tehát látja az 5GHz-es hálózatokat is. Az antennák jól lettek kialakítva, a fém ház nem árnyékolja le, így nem leszünk bosszúsak, ha átbattyogunk a másik szobába, hogy ott már elvesztetnénk a WiFi jelet. Kapunk még Bluetooth 4.1-et és ismeri a 800 MHz-es LTE-t, azaz a B20-at is, tehát határtalanul kiélvezhetjük a 4G előnyeit és vidéken sem lesz korlátozva az internet sebességünk. A beszélgetési hangszóró kellően hangos, nem kell ráfeküdni a fülünkkel a telefonra, ha épp egy nyüzsgő utcán telefonálunk. A GPS látja a Glonass műholdjait is és végre már nem azokat a MediaTek processzorokat kapjuk, amik csapnivaló GPS érzékenységgel rendelkeznek. Másodpercek alatt talált jelet és be is lőtte a helyzetemet 2-3 méteres pontossággal.

screenshot_2018-01-29-15-46-01.png

A hátlapon található kör alakú ujjlenyomat olvasó rendben teszi a dolgát. Elsőre kicsit fura volt, mert kisebb a szenzor mérete, mint amit az eddigi telefonoknál megszoktam, de erre azért volt szükség, hogy a kamera nyílásaival azonos méretű legyen. Tíz alkalomból kilencszer hibátlanul fel tudtam oldani a készüléket a 360 fokban érzékelő szenzorral. Az S2 Pro promóciójában nem kapott akkora figyelmet, de a telefont felvértezték arcfelismeréssel is, amiben a 16 megapixeles előlapi kamera lesz segítségünkre. Ez a feature inkább lett egy jól hangzó extra funkció, mint egy ténylegesen, mindennapos használatra alkalmas biztonsági elem. Nem igazán akarta felismerni az arcomat feloldásnál, így maradtam az ujjlenyomat olvasónál, ami viszont majdnem tökéletes.

1510915228715155_eredmeny_1.jpg

Kamera

 dsc06312.JPG

Az előlapi kamera 16 megapixeles. Itt használhatjuk a Beauty és a Face Cute opciókat is. És egész jól képes megtippelni azt is, hány évesek vagyunk. A hátlapra egy 13 megapixeles SONY® IMX258 szenzor került, a z alatt lévő optika pedig 5 megapixeles. A felül található kamera a SONY optikája, az alatta lévő a másodlagos, amit ha letakarunk, a kamera elölnézeti képén jelzi a szoftver, hogy így nem fog tudni bokeh effektel ellétott képeket készíteni és el is tűnik a homályosítás, aminek a mennyiségét egy csúszkával tudunk állítani. Nem azt mondom, hogy az egész dolog kamu és csak szoftveres trükk az egész, de itt az ember elhiszi, hogy ez tényleg működik. Sőt, a kevés effektel ellátott képek, teljesen valósághűnek tűnnek.

2_40.jpg

A kamera kínai telefon ellenére jó. Kevés olyan készüléket találni, amiben ilyen élesek maradnak a vonalak. Nem mondom azt, hogy tökéletes, de szerintem mindenki látott már vagy ha nem, akkor sejti, hogy milyen minőségre képesek az olcsó kínai telefonok (nem a legjobbra). Ezzel szemben annyira kellemesen csalódtam, hogy majdnem azt mondtam, hogy már ezért megérné megtartani ezt a telefont, a sok kínai között.

 img_20180127_140156.JPG

img_20180127_141203.JPG

img_20180127_140312.JPG

img_20180127_140329.JPG

Akkumulátor

1510915228107953_eredmeny_1.jpg

Az S2 Pro akkumulátora hihetetlen nagy kapacitású. 5100mAh-t kapunk, amit a valós életben produkált üzemideje is alátámaszt. Amit nagyon hiányoltam, hogy az akkumulátor beállításai között nem engedi, hogy megnézzem a kijelzőidőt, azaz, hogy mennyit ment a telefon bekapcsolt kijelző mellett. YouTube-on találhatók videók, hosszú-hosszú tesztekkel, ahol teljes feltöltéstől lemerülésig benchmarkokkal mérték, hogy mennyit bír az akkumulátor. Az általam használt alkalmazás nem tudott pontos információkkal szolgálni a mért adatokról, így maradt a fejben számolás vegyes használat mellett, ami így bár nem volt egyszerű, de azért mégsem nem “laboratóriumi” körülményeket eredményez. Az említett neten kutakodós tesztekben volt, hogy 12, de akár 15 órát is elment a mobil, ami nagyon sok. Az tény, hogy a második nap használat után sem voltam magammal megelégedve, hiszen még mindig az akkumulátor fele alatt volt a kapacitás. Én azt mondom, hogy 15 órát nem, de 10 óra kijelzőidőt ki lehet hozni a telefonból vegyes használat mellett. Persze, ha hardvert izzasztó játékra használjuk a telefont, akkor nem fogunk 10 óra kijelzőidőt kapni. De normál használat mellett, nekem még nem volt ilyen telefonom, ami eddig kibírta volna. Így a töltőt, csak két-három naponta látom. A mellékelt töltővel 150 perc alatt pumpálhatjuk tele elektronokkal a méretes akkumulátort.

Vannak erényei?

Kétségkívül. Nagyon jó lett az UMIDIGI S2 Pro. A gyártó nem a csúcsminőségű telefonjairól volt híres, ne értsd félre, nem veheti fel a versenyt a telefon egy OnePlus 5T-vel, illetve nem minden helyzetben. De az UMIDIGI most nagyon eltalált valamit. Kapunk egy jó összeszerelésű, jól összerakott telefont, ami egy új dizájnt hoz a 18:9-es kijelzőjével a kínai telefonok között. Méretes memóriát és óriási tárhellyel szerelték fel. Kapott egy hatalmas, 5100mAh kapacitású akkumulátort és még a kamerája is jó lett. Azt hiszem az S2 Pro szépen muzsikált. Bár a szoftver nyelvi nehézségein lenne még mit javítani.

umidigi-s2-pro-review-inartificial-design-accessible-price-buy-awaqa_com-15-1.jpg

Ha nincs szükséged a Pro verzióra, de megtetszett a telefon, akkor választhatsz a sima S2, illetve az S2 Lite közül is, amiknek erénye, hogy szintén megkapták ezt a méretes akkumulátort. Külön jó hír, hogy újra élhetünk az EU Express szállítás lehetőségével, így áfa/vám mentesen rendelhetjük meg a telefont, amivel így sokat spórolhatunk.

Az UMIDIGI S2 Pro készüléket itt tekintheted meg

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy más is elolvashassa.

 Ne hagyd ki a legújabb Időzített akciókat sem, hogy tudd mikor, mire érdemes lecsapni!

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

 

Megosztás

Hozzászólás